"Huszonévesen megtiltotta magának az írást, ötvenévesen sikerült feloldania saját tiltását." csurdu

Gondolatok

Amennyit dobban a szív egy életen át, annyi minden érhet minket, hiszen egy-egy pillanat is megfoghat,

Mire tud ráhangolódni az ember? Arra, amire nagyon akar.

Gondolatok

Az ifjú ember elhagyja a szülői házat, kapcsolatokban él. Számtalan hatás éri. Vállalja a kétséges helyzeteket is, ezért tele van feszültséggel. Ösztönösen gyűjti a tapasztalatokat. Nem mérlegel, teszi, ami adódik, hiszen vonzzák a helyzetek,

Gondolatok

Az ember úgy érezheti jól magát a bőrében, ha megvannak a biztos pontok az életében.

Az embernek a sokféle tevékenysége mellett  megvannak a fizikai-biológiai szükségletei és a szellemi szükségletei

Gondolatok

Nem múlik el a zene a szívemben-lelkemben. Agyam őrzi a jeleket, a ritmust. Amivel születik az ember, azt nem veszítheti el, hiszen erre épül az élete.

Amit az ember gyermekkorban megtanul, azt sosem felejti el, még akkor sem,

Gondolatok

Vagy tudni, vagy érezni kell, és van, amikor a kettő csak együtt  hathat, érvényesülhet.

Mikor lehet az, hogy ami az egyik embernek örömöt okoz, a másiknak okozhat bosszúságot? Ha az érdekellentétek motiválják a döntést.

Gondolatok

Barátság nem nő minden bokorban. Barátkozol valakivel, azt hiszed, hogy a barátod, de kiderül, hogy sosem volt az. Érdekből foglalkozott veled. Ahhoz, hogy valaki lelki társ, barát legyen, a bölcsesség is fontos.

Gondolatok

Mire felnősz, én már öreg leszek. Mire felnősz, én már nem is leszek? 

Tudjuk,  rajtunk is múlik, hogy hagyjuk a tüzet elaludni, vagy tápláljuk azt.

Gondolatok

„Dong Yi szavai: a tudás hatalom. Írástudó családot választok a fiamnak házasság céljából. Nem a közismert hatalomra gondolok, amikor arról beszélek, hogy csak egy nagyhatalmú család segíthet a hercegnek. Azt is mondhatnám, hogy egy olyan hatalom,

Gondolatok

Miért éppen hatvan részes filmet néztem? Amikor a balesetem után lábadoztam, Dong Yi helyzetei szórakoztattak, A királyi ház titkai című filmben. Az eleven gyermek, a főkolompos,majd a felnőtt lány, a nyomozó, a mindig szökésre kész,

Gondolatok

2017, március 21-én szokatlanul meleg van, szinte nyárias az idő, pedig a tavaszt várjuk. Szellő sem lebben ma.  Úgy tűnik, mintha minden csak állna mozdulatlan. Az egyik udvarban virágba borult a mandulafa, hamarabb a megszokottnál. Az aranyeső és több más bokor is virágzik, pompázik

Tartalom átvétel