Tükörlabirintus c. könyvemből: gondolatok

Az ezüst színű tenger a föld száját becsukta.
A holdfényű égen maradivá vénlett sok ezer csillag.

Bokor fűszál virág gyöngye gyöngyözik az esőcseppben.

Megszakad a játék, szárnyat bont az árnyék.
Sátoros lett az ég, nem látszik a tájé;k.

Szárnya nőtt a napnak, szétterült a földön...

A városiasodott rigó megszokta az ember közelségét, sőt keresi a jó társaságot. Vele maradtam, amíg lehetett.

Vihar volt, a fákon villámnyomok, lemondás volt a levegőben.