Pedagógusnapra (líra), gondolatok

Csurdu: Pedagógusnapra

Szeretett a tanár, szeretett a diák,

Évet zár a tanár, évet zár a diák,

Ha már az eget is megostromoltak:

A tehetség magja a tudás aranya,

Útravalóra adja szeretett tanára,

Útravalóra adja szeretett diákja.

 

Dumbledore és Piton milyen kapcsolatban volt egymással? Igazgató és tanár, főnök és beosztott, kölcsönösen elismerték egymás tehetségét, azt is mondhatnám, hogy egymás nélkül nem is tudtak volna boldogulni, bármennyire meglepő az, amit írtam. (Harry Potter 1-7. kötet)

"A Herceg meséje": Megdöbbentő vallomás a gyermekkoráról, az ifjúságáról és a felnőtt koráról, a halál pillanatáról. Ritkán érzünk katarzist, megtisztulást, megvilágosodást egy-egy karakter megismerésekor, de az író Piton képe szinte utánozhatatlan és hatalmas élmény, ismétlem: katarzis. Az ellenszenves szereplőből az egyik legnagyobb hős lesz. (J. K. Rowling: Harry Potter 7. kötet)

Piton segítsége is kell ahhoz, hogy Harry legyőzhesse a Gonoszt, Voldemort-ot.

Elsősorban a volt tanítványaimnak fogalmaztam meg a következő gondolatot. – Sose hagyd magad megszabadítani azoktól a kellemes érzésektől, amit az iskolában megéltél a tanáraiddal kapcsolatban, még akkor sem, ha van ellentmondó hangadó, aki mást akar, mást mond, de te őrizd meg magadban a jót!

A gyermekkori élményekből táplálkozunk... Azt mondják, hogy a jelenben meghosszabbodott a gyermekkor? Inkább arról van szó, hogy tovább tanulnak a fiatalok.

 

Piton

B. L.: Nekem az elejétől szimpatikus volt, éreztem hogy "valami van" szerintem ő az egyik legjobban megírt karakter a könyvben...

 

Azt hiszen többször néztem a filmet, és abban elég negatívra festették Pitont, legalábbis Harry-vel szemben. Tegnap újra olvastam "Piton meséjét", azért írtam róla most is. 

 

 B.L.: Én valahogy kedveltem a könyvben egész végig és Alan Rickman alakítása pedig szenzációs.. Jól kiválasztották a szerepre..

 

Telitalálat! Jól érezted, Piton-ban mindig volt valami rejtélyes... 

-

csurdu - Balogh Márta