Osztálytalálkozó ballagással

Osztálytalálkozó ballagással: Mondhatom, hogy 2019. május 4-e, az életem egyik legjobb napja lett, annak ellenére, hogy időnként esett az eső, kicsit hűvös volt. – Amiből csak egy van, az mindig különlegesebb

a többinél? Igen, valószínű. – Ahogy beléptem az osztálytermünkbe az asztalokon ott láttam a tarisznyánkat, mellette a rózsát és a kálát. Sorban megöleltem a társaimat, a tanár urat is, őt is osztálytársunknak láttam, megpusziltam, de nem tiltakozott. – Ötven év után együtt ballagtunk a most érettségizőkkel, érdekes tapasztalatot, jó érzést adott. Nem hiszem, hogy általánossá kellene tenni. A találékonyság mindig adhat valami újat. Őszinte érdeklődéssel figyeltünk-figyelünk és örültünk egymásnak. Három tanárunk is ballagott velünk, akik csak hat évvel idősebbek nálunk. Most vettem csak észre, hogy a tornaterem belmagassága mennyire kedvező a tornaórára, sőt az egyéb rendezvényekre, van elég levegő, még akkor is, ha tömeg van. Elfoglaltuk a helyünket, a számunkra kijelölt székeken és sorban megjelentek a szereplők. A kezemben fogtam a laminált versemet, nem tudtam, hogy mikor kerülök sorra. Meglepett, hogy olyan szépen helytálltak a diákok, senki sem tévesztett. Az énekes kislány gyönyörű hangja teljesen elvarázsolt. Ilyen egy igazi iskolai rendezvény, minden a helyére került. – Miért vállaltuk a ballagást? Úgy éreztük, hogy ezzel is megerősítjük az iskolánkat.

Hozzászólás

V. É. H. nem sok iskola mondhatja el, hogy az 50 évvel előttiek újra tudnak ballagni az iskola falai közt. Nagyszerű ötlet volt szerintem

 

M. Sz. P. Én nagyon büszke és boldog lennék, ha 5 év múlva a mi volt osztályunkat is meghívná a régi iskolánk. De erre nem sok esélyt látok.

-

csurdu - Balogh Márta