Nagypéntek

Good-Friday

 

 

"Nagypéntek: Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetből az életét adta, hogy reményt adjon az örök életre. Nagypéntek a legmélyebb gyász, a fájdalom

napja, ilyenkor még a harangok se szólalnak meg, és a Templomok díszítését is eltakarják." (NET)

Lónay Gyula

Júdás imája

Uram! Ki vagy a mennyekben,

s emitt a földön,

ki képére teremté az embert

imádni örökkön,

nézd szolgád! Kezemben kötél,

szívemet bú marja,

tekints rám, ki oldásod akarja;

ítéletért készülök én.

Uram! írást tettél szentet s igazat,

rendeltél szolgául és tettem dolgomat.

Harmadnapra – mondtad – feltámad értünk:

csak vére mossa tisztára vérünk.

Tudtátok szenvedését, s abban részem,

mégis az „áruló” lett örökrészem!

Vajon magától indul Pilátus elé,

mikor jött az idő Húsvét felé?

Háromszor tagadta Péter,

kősziklája országodnak,

„feszítsd meg!” zúgta néped

kiért magát, Fiad dobtad!

Megcsókoltam, mert szeretem nagyon,

ámde célod végtelen kötelez;

döntsd el Uram: áruló vagyok,

vagy ez volt a végzetem!

 

 

 

Líra

Wass Albert:
Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, 
messzi út porából köpönyeget veszünk… 
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. 
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. 
Véreim! Véreim! Országútak népe! 
Sokszázéves Nagypénteknek 
soha sem lesz vége? 
Egyik napon Tamás vagyunk, 
másik napon Júdás vagyunk, 
kakasszónál Péter vagyunk. 
Átokverte, szerencsétlen 
nagypéntekes nemzet vagyunk. 
Golgotáról Golgotára 
hurcoljuk a keresztfákat. 
mindég kettőt, soh'se hármat. 
Egyet felállítunk jobbról, 
egyet felállítunk balról, 
s amiként a világ halad: 
egyszer jobbról, egyszer balról 
fölhúzzuk rá a latrokat. 
Kurucokat, labancokat, 
közülünk a legjobbakat, 
mindég csak a legjobbakat. 
Majd, ahogy az idő telik, 
mint ki dolgát jól végezte: 
Nagypéntektől Nagypéntekig 
térdelünk a kereszt alatt 
húsvéti csodára lesve. 
Egyszer a jobbszélső alatt, 
másszor a balszélső alatt, 
éppen csak hogy a középső, 
az igazi, üres marad. 
Nincsen is keresztfánk közbül, 
nem térdel ott senki, senki. 
A mi magyar Nagypéntekünk 
évszázadok sora óta 
évszázadok sora óta 
ezért nem tud Húsvét lenni. 
Így lettünk országút népe, 
idegen föld csavargója, 
pásztortalan jószág-féle. 
Tamással hitetlenkedő, 
kakasszóra péterkedő, 
júdáscsókkal kereskedő. 
Soha-soha békességgel 
Krisztus-Úrban szövetkező. 
Te kerülsz föl? Bujdosom én. 
Én vagyok fönt? Bujdosol Te. 
Egynek közülünk az útja 
mindég kivisz idegenbe. 
Bizony, jól mondja a nóta, 
hogy elmegyünk, el-elmegyünk, 
messzi nagy útakra megyünk. 
Messzi nagy útak porából 
bizony, köpönyeget veszünk. 
S ebben a nagy köpönyegben, 
sok-sok súlyos köpönyegben 
bizony pajtás, mondom Néked: 
rendre, rendre mind elveszünk.

Bajorerdő, 1947

-

csurdu - Balogh Márta