Karácsony

December van, Karácsony. A fényes csillag fönt az égen, fénnyel tölt meg minden lelket.  Tiszta szívvel éljük meg az ünnepeket.

A Szilánkok című könyvemben megtalálható egy olyan idézet, amely Erich Frommtól A szeretet művészete tanulmánykötetéből való, és  mérföldkő lehet a gondolkodásunkban. – „Az érzelmek fokának összehasonlítása is érzékeny terület. Azt szokták mondani, hogy az első szerelem „mindent visz”, az a tűz már nem jön vissza később.” Kepes András így fogalmaz: „Én ebben nem hiszek. Aki folyton az első szerelméről beszél, annak valószínüleg nem is volt több, vagy nem élte át érzelmileg a többit. Úgy gondolom, ebben is lehet fejlődni, és lassanként eljut az ember odáig, hogy az érzelmek és a tudatosság kiegészítik egymást…” Ha elemezzük életünk szakaszait, főleg az ifjúkor a leglekötöttebb, hiszen az önálló életkezdés számtalan új feladatot ró rá. Még a középkorú ember is tele lehet megoldandó egzisztenciális-érzelmi gondokkal. Még az idősebb korban is lehetnek új feladatok, vagy éppen az álmok most válnak valóra. – A személyiség fejlesztése, a gondolkodás képessége, az iskolázottság, a megélhetés megteremtése, az érzelmek fejlődése, a környezetünk hatásai, mind-mind befolyásolja a gondolkodásunkat, a magatartásunkat, viselkedésünket, az életünket. 

Akikben van kutatási vágy és érdeklődők idős korukban is, azok tovább élnek? Valószínű.

„Van az a buta mondás, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, holott szerintem éppen fordítva van.” „Megöregszik” szó többet jelent annál, ahogy ezt értelmezték. Az öregedés többek között azt is jelentheti, hogy megérik, bölcsebb lesz…Lehet, hogy az én „okoskodásom” is butaság.

Képes oldal

Ha megnyitom a képes hírt az oldalon, érzem azt a fényességet magamon.

A kép mellett lírai szösszenetek:

Csurdu: Szeretet ünnepére

Gryllus Vilmos: Karácsonyi Angyalok

 

Hol találtam rá Kepes Andrásra? Éppen a Pszichológia  (HVG Extra Magazin 2017. 4.sz.) került a kezembe, azt lapozgattam, Gócza Anita írt róla.  

-

csurdu - Balogh Márta