Két pályázat

„A nehéz élet Isten bókja.” (Popper Péter)

Csurdu Balogh Márta: Lili egyedi szorongásai az iskolában

A félelemnek szeme van, borzasztó, ha ránk néz.

Bárkivel szembenézhet, akár velem is, de Lilit és az iskolát szemelte ki magának.

„Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot.” (Popper Péter)

Ösztönösen élünk az egészségben, és csak akkor ébredünk tudatára, hogy mennyire fontos, amikor már valamit elveszítünk belőle.

Lili írta nekem. – „A szorongás az általános iskolában kezdődött. Először csak annyit tudtam, hogy mindig igyekeztem a legjobbat nyújtani, jól teljesíteni, szinte örömöt szerezni a tanárnak azzal, hogy látja: bizony jól tanít. Jólestek a dicséretek, a szép szavak mindig. Viszont rendesen beilleszkedni soha nem tudtam. Voltak barátaim, kevés, de ők hamar hazamentek. Sokat voltam egyedül. Szenvedtem. Soha nem akartam kimenni a játszótérre vagy az udvarra a napköziben, mert tudtam, hogy akkor ismét egyedül leszek.

Egyszer magyarórán is kimentünk, még elsőben, és minden gyerek egyenként odament a tanítónőhöz, hogy felmondja az ábécét. Én nem mentem oda. Nem mintha nem tudtam volna az ábécét, még angolul is megtanultam már az óvodában az óvónőtől. Sütött a nap és fent ültem egy piros, kötélből készült, hálószerű mászókán. Az iskola délre vagy délkeletre volt tőlem. Azt hiszem, ott kuporogtam és mondogattam magamban az ábécét, reménykedve, hogy kimaradok, és úgy is lett. "Megúsztam.” Az olvasás soha nem volt az erősségem. - Másodikban az angoltanár mindenkit feleltetett, amikor én kerültem sorra, megkérdeztem, hogy súghatom-e a fülébe, megengedte, és jól feleltem. Nagyon megszerettem. (Ez egy szép emlék.) Harmadikban mindenki kapott egy kis részletet, amit otthoni begyakorlás után felolvas. Elfelejtettem, teljesen kiment a fejemből, szünetben próbáltam felkészülni, de… Megszidott a tanító néni. Később kellett jegyre olvasni (nyomás!), de elsőben-másodikban is viszonylag rosszabbul ment, lassabban, főleg a hangos olvasás. Egyszer, emlékszem a memoriternél, tudtam a verset és el is mondtam, de az egész testem remegett, minden molekulámban. Amikor leültem, szinte nem is emlékeztem semmire.

Engem már "alapból" piszkáltak mindig, Belinda meg az én oldalamra állt, tehát kiállt mellettem, védeni akart. Ez még hatodikban kezdődött, amikor szinte rajongva szeretett mint barátot. Erre őt is piszkálták, még jobban, mert engem véd. Én meg védtem őt, ami szintén nem tetszett nekik.

2009. januárjában (vagy 2008-9 telén) történt az, hogy Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versét kellett fejből megtanulni, felmondani.

Úgy tűnt, "megúszom", de az egyik hülyegyerek (én csak így hívtam őket mindig) szólt, hogy velem mi lesz? No, hát szegény Magdika néninek muszáj volt felszólítani. Ki is mentem, el is kezdtem, de egyszercsak éreztem valamit, hirtelen, mintha valami összerántott volna, és ráestem az előttem lévő padra. (Ahol szerencsére az akkori "legjobb barátnőm", Belinda ült). Sírtam. Ezen kívül nem emlékszem semmire.

 

Nekem a futással bajom volt mindig is, mert az az általános iskolában sokat kellett futni kényszerből. A testnevelésóra egyébként is mindig szenvedés volt nekem, mert nem voltam olyan gyors, ügyes és hajlékony, mint a többiek és piszkáltak is.

 

Volt egyszer egy kémiaóra. A kémiatanár az egyik igazgatóhelyettesünk, szigorú néni, de a kedvence lettem, mert mindig mindent tudtam. Én voltam az első felelő szóban (ötöst vagy öt alát

kaptam), de azután már nem kellett soha felelni, mert a dolgozataim mindig nagyon jól sikerültek. Kémiát hetedik-nyolcadikban tanultunk. Volt olyan óra is, amikor minden kérdésre én válaszoltam végül. Csak én tudtam a helyeset - akkor is, ha nem jelentkeztem, hanem ő szólított fel. Soha, senki más nem felelt ott ötösre az osztályból (bár én két hónapot hiányoztam, de nem hiszem, hogy akkor mások lettek volna a viszonyok).

Nyolcadik év végén mégis négyes voltam, mert zavart az egész, sőt minden. Az idegállapotom miatt – hogy úgy mondjam - nem tudtam megfelelően teljesíteni. Talán ekkor alakulhatott ki a teljesítményszorongásom, ami egy betegség, és a középiskolában fejlődött ki egészen.”

 

Most néhány olyan levéltöredéket mutatok be, amit a leghangsúlyosabb résznek érzek, mégpedig azért, mert Lili felülemelkedik a betegségtudaton, és szinte irodalmi szintű magyarázatot ad, önértékelése lenyűgöző. A betegség tüneteiről olyan leírást kapunk, amely képekben láttatja velünk a megélt helyzetet, a fájdalom szinte filmes közvetítését.

„Én azért vagyok jó lakhelye a szorongásnak, mert tele vagyok ellentmondással. Paradoxon vagyok önmagamban, és az alábbi gondolatokkal érzékeltetem, több példával. - Nagyon, szenvedélyesen szeretek énekelni, de nem tudok. Hallom magamat, hogy borzasztó. - Vágyom a társaságra, mégis mindig egyedül vagyok. - Szeretnék valahová tartozni, de mindenhol más vagyok. Mindig másképpen (más). - Akkor kétszer, az utolsó karácsonyi műsorban és a drámaérettségin szerettem szerepelni. Az utóbbin jobban izgultam, főleg a testem remegett, pedig én nemigazán vagyok alkalmas a szereplésre, úgy általában. - Mindig nehéz elkezdeni a felelést. Az emelt angolon is így ment el sok időm (időre ment).

Nagyon sokat sírtam életemben. A höllét (az iskolai poklot) a Tokio Hotel és a Metallica zenéje segítségével éltem túl (Csillag mellett). - Biztosan azt is meséltem már, hogy hogyan sírtam. Olyan igazán, mélyen, a földön fetrengve. Rázott és fájt. És néha kiáltást is hallottam, pont mint az egyik késői Tokio Hotel-számban "The screams in my mind/ I keep them a secret" (A kiáltások az elmémben/Titokban tartom őket - szó szerinti fordítás!) Később egy Adam Lambert-számban: "A red river of screams...." Ez lehet a hely, amit jól ismerek. Ez az Underneath című szám, aminek a refrénét próbáltam úgy lefordítani, hogy megtartsam a rímképletet (kb. a sikolyok, még inkább a sikoltások vörös folyója, vagy kiáltásoké).

Akár segítség nélkül is „túl lehet élni” a szorongást. Nekem általános iskolában csak a Zene, Csillag és Anyu segített, de legnagyobbrészt én magam. A gimnáziumban, az egyik évben jártam az iskolapszichológushoz, de tudtam volna anélkül is létezni. Ott egy problémára koncentráltunk, a családi ügyekre, később meg áttértünk amolyan életvezetésre. (Körülbelül.) De ennél én sokkal több vagyok, sokkal több fájdalom, félelem volt bennem. Tehát mondhatjuk, hogy én egyedül csináltam. Ha valaki nem elég erős, az elpusztul. (Képletesen értve: pl. megőrül.) -
Amikor az idegösszeroppanást kaptam nyolcadikban, nos, az sokat segített. Igaz, itthon néha "zombinak" éreztem magam. Éreztem a semmit, de ez hamar elmúlt. Sokszor kaptam sírógörcsöt, persze. Előfordult az év vége felé, amikor beléptem a lakásajtón, annyira kimerült voltam (idegrendszerileg leterhelt), hogy nem is tudtam mást csinálni, csak lefeküdni a földre. Nem mentem be, táska, cipő, minden maradt. Ezt nem én "akartam". Akkor jöttem rá, hogy néha én mást akarok, mint a testem, a szervezetem, ami tulajdonképpen egy rendszer. Ma úgy hiszem, az elmém és az idegrendszerem álltak ellentétben, tehát az "én", a tudatom, az elmém, szemben a "testemmel, szervezetemmel”, ami pedig az idegrendszerem, tulajdonképpen.”

Lili kényszeres betegsége, teljesítménykényszere egy kis szociális fóbiával is társult, a nyilvánosságtól rettegett. - A kényszeres szorongást a legnehezebb gyógyítani, forrása a génekben van.

Mivel óvodáskorban nem volt szorongása, van remény arra, hogy Csillaggal (a lónak varázsa van)

a zenével, az alkotó energiákkal, jóízű beszélgetésekkel anyával és másokkal, ezekkel az önként vállalt szabadidős tevékenységekkel, teljesítményszorongása és a nyilvános szereplésektől való félelme (amely lehet szociális fóbia) halványulni fog.

Gondoljunk csak bele, mi kell ahhoz, hogy valaki 2014-ben egy emelt szintű érettségin angolból és magyarból jeles szintű tanúsítványt kapjon? „Mindent” befogadó agy és tanulás a szabad idő terhére. Hol és mikor gyakorolja a nyilvános fellépést? A hétköznapi tevékenységekkel (fellépésekkel) nincs gond, bevásárol, főz, ügyeket intéz…

A szorongásnak vége? Nincs vége, de óriási eredmények vannak, Lili ki tudja mondani a fájdalmát, le tudja írni.

„Minél távolabb menekülünk a félelmeinktől, annál nagyobbaknak és fenyegetettebbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk – jelentéktelenné zsugorodnak. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket, a félelmek enyészni kezdenek. Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta – ez a félelem igazi eloszlatója.” (Popper Péter)

 - Popper Péter, a kétkedő ember, engem is arra késztetett, hogy elgondolkozzam azon, ami van.

 - Az érték vonz, nem tudok lemondani róla. Van olyan mag, amelyből kinőhet valami jó dolog.

Ha egy gyerek „beteg” az osztályban, azt a többiek nem értik meg? Elvileg egy tizenkét éves gyerek már képes az elvont gondolkodásra (a gyakorlat erre elég sokszor rácáfol). Ha az iskola bulizó hely, akkor melyik tér az, ami a tanulásra szolgál? Lilinél az általános iskola nem vált be, (pedig a legjobb tanuló volt az osztályban) de a gimnázium jó élményeket ad, megnyitja a világot számára, barátságok szövődtek, tágabb lett a horizontja. Olyan iskolába került, ahol érték a tudás. Nyiladozó érzelmei és szelleme itt már virágzásnak indultak.

A betegség tünetein kívül, azt is tudjuk, hogy a baj forrása a génállomány. (Egy időben genetikus akart lenni, azért is küzdött a kitűnő bizonyítványért, de ma már más egyetemi szakra jelentkezett.)

Lili még iskolába jár, de sokat tud a szorongásról, a szenvedésről, és képes szavakba önteni, közreadni másoknak. - Az egészség a legnagyobb kincse az embernek, tudjuk, de a szorongással nem biztos, hogy törődünk, pedig vannak kóros esetek. Ami hat hónapnál tovább aggaszt minket folyamatosan, az bizony már betegségre utal. Az állandóan fennálló veszélyeztetettségnek is vannak gyógymódjai, a különféle terápiák vagy a gyógyszeres kezelés szakemberrel, mégpedig a pszichiáterrel vagy a pszichológussal. Lili azt írja, hogy az öngyógyítást választotta, bár kapott más segítséget is. - Mivel lehetne megvédeni az iskolát, hogy minden gyerek önmagához képest jól tudjon beilleszkedni egy osztályközösségbe? Lili képes legyőzni a rá leselkedő veszélyt, az iskolának is van rá lehetősége? Hogyan kapcsolódik a nevelő a másik pedagógushoz? A versenyhelyzet hogyan tesz jót az iskolának? Az iskola társadalma hasonló az ország társadalmához? Sorolhatnám a kérdéseimet, de az a célom, hogy inkább az olvasó folytassa tovább. Nagyon hadakoztunk, az ellen hogy kamerát helyezzenek el az osztályban, az udvaron, meg más helyen, pedig a mai helyzetben az egyetlen ellenőrzési lehetőség, márpedig a gyerek is szembesülhet azzal, mi a helyes, és mi az, ami helytelen. Bármilyen jó a tanár, egyedül nem tud megfékezni egy ellenálló csoportot. Eszembe jutott, hogy a felnőtt nélkül egyedül maradt gyerekcsoport bármilyen terrorra képes, gondoljunk csak A legyek urára, Golding regényére, és arra, hogy az, milyen szorongásokat okozott bennük, bár más a helyszín, mégis lehetségesnek tartom az iskolában is. - Ha egy helyzet megoldatlan, vonzza magával a többit is, a labilitást.

 

 

Önmaga elől senkit sem lehet megmenteni, ha nem akarja. (Csurdu)

(Csurdu) Balogh Márta: Szorongásos társadalom

Vitathatatlan, hogy az egyik legfontosabb dolog az ember életében a testi-lelki egészség. De, akinek nincs, az mit tegyen? Ne adja fel, küzdjön az életesélyért!

Günter Grass író a "boldog pesszimista", a boldog kőgörgető Sziszüphoszként akkor is görgeti a követ, ha a kő sosem kerülhet a helyére. Nincs teljes boldogság.

Az egészség és a társadalmi jólét összefügg egymással? Hogy mi jellemzi a mai világunkat? Az átmenetiség. Azt is mondhatnánk, hogy újraéledt a madáchi londoni szín. Mai világunkat érdekháború, tülekedés, gyors meggazdagodás, az erőszak, a létharc jellemzi. Egy-egy ország képe, kultúrája már egy átutazónak is szembetűnik.

Egy társadalom, egy gazdaság meghatározza a maga kultúrköreit, ami nem biztos, hogy egészségesen fejlődik. (Az alap minősége hat a felépítményre.) A vezető felelőssége meghatározó, de az egyes emberé is hozzáadódik.

Miért fontosak a kapcsolatok? Egy egészséges társadalomhoz hozzátartozik, hogy az emberek tudjanak egymás mellett élni.

Az ember társas lény, születésétől fogva tanulja a többi emberrel való együttlétet.

„A szorongásban és a félelemben is van egy közös elem, mégpedig valami fenyegetés, valami veszély leselkedik rám. A szorongásban a veszélyérzet valódi oka nem tudatos. A szorongás lényege az, hogy megélek egy fenyegetettségi helyzetet, de igazándiból nem értem, hogy mi az oka, és nem tudok rajta akaratlagosan változtatni. Ez ugyanis nem elhatározás kérdése. Az emberek úgy próbálják a szorongásukat csillapítani, hogy keresnek valamilyen racionális okot, ami nem valódi ok, de a megértés illúzióját kelti. Ezzel azonban a kérdést nem lehet megoldani. (Az óvodásoknál még gyorsan nyomon követhető a szorongás valódi oka.) Tudatos csak a szorongás tünettana, amit megél az ember három szinten. Először is érzelmi szinten érzékeljük, hogy valami rossz fenyeget. Az érzelmi reakciót vegetatív tünetek követik: szívdobogás, görcsös, gombócszerű érzés a torokban… Ezután a tünetek viselkedés szintjén is megjelennek. A szorongó ember nagyon gátoltan viselkedik, tele van félelmekkel, retteg, mit szólnak ahhoz, amit tesz, amit mond… Éppen a szorongása viszi bele abba a magatartásformába, amit szeretne elkerülni. A másik lehetőség, hogy valaki túlkompenzálja a szorongását, és krakéler, agresszív módon viselkedik.” (Popper Péter) Szorongások: GAD, PTSD, SAD és egyéb fóbiák, kényszeres szorongás, pánik)

A szorongás jelei is sokfélék, ahány ember, annyi rezgés.

Mitől van, nem tudja, egyszerre csak rátört a félelem.

B. J. Rubin könyvéből készült Jákob lajtorjája című filmből is arra látunk példát, hogy hogyan tör elő a semmiből a férfi szorongása. „Valami történik Jacob Singerrel. Már évek óta állandóan visszatérő rémálmok gyötrik, melyben megjelennek emlékei a vietnami háborúról… Hallucinál, démonok jelennek meg előtte. Jacob, az őrülettől fél…” A Pentagon tagadja a droghasználatot: Vietnamban nem adtak az amerikai katonáknak harcfokozót. (Nem zörög a haraszt…) - Mi lett Jacob bajtársaival? Nem tudjuk. Singer pszichiátere meghalt, pedig csak hozzá volt bizalma. Az orvosok nem merték felvállalni a tényeket, ő pedig elveszítette a lába alatt a talajt és már nem akart tovább élni… Szélsőséges példa ez, ma már egyre többen értenek a szorongások gyógyításához, és valószínű, hogy szembe tudnak szállni a tényekkel is, felvállalják az ügyet, még ha kockázatos is. (Ameddig a lábam bírja, A sereg nem enged, Született július negyedikén - mindhárom film a háború utóhatásairól is képet ad, a szorongást nem könnyű legyőzni. Ha egy ember nagyon szorong, még ölni is képes, vélt önvédelemből.)

PTSD (posztraumás stressz szindróma): a háborúból hazatérteknél „harctéri sokk vagy háborús neurózis”-nak hívták. Az átélt események rémálmok, rettegés formájában állandóan visszatérnek, igen könnyen felismerhetők. Visszahúzódóvá válik, kapcsolatai megromolhatnak. A pozitív érzelmek hiánya állandósulhat. – Specifikus pszichoterápia és gyógyszeres kezelések együttes alkalmazásával kedvező eredmény érhető el.

A háborús katona és a gyerek a legveszélyeztetettebb az életben, bármilyen szempontból (Lili egyedi szorongásai című esszém a gyerekekről és az iskoláról szól).

„Nagyon sokan azt hiszik, hogy könyvből meg lehet tanulni jó anyának, szülőnek lenni. Nem lehet könyvből megtanulni. Dehogy lehet. Ehhez belső biztonság kell.” (Popper Péter)

Fejlődéspszichológusok írják, hogy félelmi reakciók már öt és nyolc hónapos csecsemőnél feltétlenül megjelennek – a gyerek már ott tart a fejlődésében, hogy észreveszi, megérzi a félelmet és szorongást keltő jelenségeket, és reagál is azokra. (Jelzés a szülő és mások felé.)

Ha egy óvodást hoznak pszichológiai vizsgálatra, viszonylag gyorsan eljutunk a szorongás okához. - „A gyerek megéli a szorongást, de nem tudja az okát adni. Ha az ötéves gyereket elhozzák a pszichológiai rendelésre, nyilván nem fogja nekem azt mondani, hogy pszichológus bácsi, a szüleim konfliktusa és labilis érzelmi állapota miatt szorongok. E helyett keres valamilyen racionalizálási lehetőséget, és akkor egyszer csak azt hallja, hogy a szomszédba betörtek. Ehhez hozzákapcsolja a szorongását, és attól kezdve a betörőktől fog szorongani, sőt tulajdonképpen félni.” (Popper Péter)

Ismerek egy családot, ahol az egyik gyerek teljesen magatehetetlen (születési rendellenesség miatt), már ötéves, növöget, mint a többi, de tudat és mozgás nélkül. Teljesen kiszolgáltatott. Azt teszi, amit tesznek vele: mozgatják, etetik, fürdetik, öltöztetik, beszélnek hozzá és „játszanak” vele. (Sorstársai is vannak, biztos vagyok benne.) A család tagjainak szorongása sosem múlik el, féltik a gyereket, a tehetetlenség miatt is, nincs gyógymód, nincs megoldás, az orvostudománynak is megvannak a maga fehér foltjai. Vajon mit tesznek vele, ha ők már nem lesznek?

Az irodalom és a művészet is a táplálkozhat a valóságból , mégis más, de a szorongáshoz vezető utat érzékletesen bemutatják.

Asszonysors: Bovaryné szürkének, egyhangúnak találja a házasságát. Szerelmes lesz, de a férfi nem méltó a bizalmára, és a következő sem. Annyira vonzza a testi vágy és a szórakozás, hogy a méltóságát is elveszíti. A kislánya sem érdekli annyira, hogy visszatérjen a családi tűzhelyhez teljes mivoltában. A társa elveszíti a doktori rangját, ez is eltávolítja tőle. Az asszony képes egy lapra feltenni a férje vagyonát, de rajtaveszt, és egyik „szerelmes” férfi sem segít. A szeretők őt unták meg, neki pedig a férje volt kevés. A negatív élményei elszaporodtak, feszültség és idegesség uralta, rémlátomások gyötörték, rosszullétek kínozták. Már hosszabb ideje érzi a veszélyt, a szorongást, a „személyfóbiája” (iszonyodik a férjétől) és a pánikérzése összeadódott, kilátástalannak tartja az életét és öngyilkos lesz. (Gustave Flaubert: Bovaryné)

Ha az ember csalódik, és nem tud túllépni rajta, akkor trauma lehet, márpedig ez is lehet a szorongás forrása. Vannak traumák, amire nem akarunk emlékezni, azt elfojtjuk, tagadjuk, magunkba zárjuk, de óriási teher a szervezet számára. Feri elvált. A szüleinél lakott egy darabig. Nem beszélt a fájdalmairól, de látszott rajta, hogy nem az, aki volt. Szégyelli, bántja a dolog. A jelek mindig jelen vannak és állandósulnak, ha egy ember válságba kerül. Feri a válás után nem láthatja a gyerekeit, ezzel is bünteti az exneje, de ő harcol, perli a helyzetet, ami évekbe került, de megnyeri a láthatást. Eközben az alkohol és a játékszenvedély csillapítja kedélyét. Új párkapcsolata beválik, mégis komoly egészségi problémái adódnak. Az ember legnagyobb drámája az egészség elvesztése.

A szorongás pszichológiai betegség, amely a félelmi rendszer maladaptív (rosszul alkalmazkodó) működésekként definiálható. Nyugtalanságérzet? Igen, mégpedig ha az élet minden területére átterjedhet, általános érzéssé válik, akkor lesz problémává.

Laci az életműve alapján többet érdemelt volna, mint amivel rendelkezik. Sikerei voltak, bizalom vette körül, de a vezérszék viszont ingatag. Lejárt a mandátum, új munkát talál. Az egészségi állapota romlik

Generalizált szorongás (GAD) alaptünete a folyamatos aggodalmaskodás, melyet különböző intenzitással, de állandó jelleggel kísérnek a szorongásos pszichés és testi tünetek. - Maga a szorongás elkerülése ördögi kört hoz létre, amely rövid távú megkönnyebbülésekkel állandóan táplálja magát, hosszú távon pedig rögzíti az általános szorongást, mindjobban beszűkíti az életteret. Alkoholista lett, amit a fel nem ismert szorongásai okoztak. A család összefogott azért, hogy hozzásegítse az alkoholmentes élethez, ez a segítség mindig fontos, ha nincs, visszaesik. Szembeszökő hogy az aggodalmaskodás, idegesség, feszültség, nyugtalanság, alvászavar erősödött. Mitől fél? Mindentől, ami adódik, meg attól is, amit kitalál. Bajt szimatol, veszélyt érez, még a telefonokat is ellenőrzi. Van szívdobogásérzés … remegés, reszketés is. Még az is zaklathatja, aki szereti őt.

A szorongás – a szervrendszerek működését összehangoló vegetatív idegrendszer egyensúlyzavarából eredően – különböző testi tünetekben is megnyilvánulhat.

Lehet, hogy meg tudja bocsátani magának, hogy nem volt képes a saját érdekeit képviselni, de a zavar is, mint lelki lenyomat, megmarad benne egy egész életen át.

Lacival nem könnyű, negatív a gondolkodása, nehéz meggyőzni, nem valószínű, hogy a családtagokon kívül, bárkinek a segítségét elfogadná, még ha orvos is az illető.

A két leggyakoribb szorongásos zavar a pánikbetegség és a generalizált szorongás. A két kórkép tünetei között számos átfedés van.

„Miért ismétli meg egy ember ugyanazokat a konfliktusokat, amelyekkel már kudarcot vallott számtalanszor?

Átlagos embereket EEG-vel vizsgáltak, vagyis elvezették az agyukból az elektromos hullámokat, és a vizsgálatnak mondjuk tízedik percében váratlanul megszólalt egy zongora, tehát egy hanginger kapcsolódott be. Ha ezt sokszor ugyanabban az időben megismételték, akkor az agyban megjelent egy új, addig ismeretlen hullám, egy lassú hullám, ami azt jelentette, hogy az ember agya felkészült egy új inger megjelenésére, a zongoraszóra. Ezt elnevezték várakozási hullámnak. A várakozási hullámot ki lehet dolgozni sok ismétléssel – kivéve a gyerekeknél és a bűnözőknél. A gyerekeknél soha nem sikerült, mert a fejlődésében éretlen agynál ez nem működik. A bűnözőknél sem sikerült kidolgozni a várakozási hullámot, nem készülnek fel az elkövetkezendő konzekvenciákra. Infantilis elmaradás van? Az agykutatás ezt még nem tudja biztosan.” (Popper Péter) –

Miért lenne fontos a bizonyosság? Ki lehetne szűrni ezzel a vizsgálattal a bűnözőt és a beteg, szorongásos embert.

 

Mitől van a szorongás? A tüneteket ismerik, de nem mindig találják meg a forrást, az igazit, a belső okot. Legtöbbször csak tüneti kezelés van és visszaeshet a beteg.

A férfiak és nők amellett, hogy keresik egymást, küzdenek is egymással. Karinthy írta nagyon találóan: Miért nem érti meg egymást a férfi és a nő? A férfi a nőt akarja, a nő pedig a férfit.

Ráadásul még az agyszerkezet miatt is adódnak nehézségek, vannak férfias tulajdonságú nők, és nőies tulajdonságú férfiak, akik magzatkorukban több férfi vagy női hormont kaptak. Bármilyen nehéz tudomásul venni, de a nő is lehet versenytárs akármilyen szintű vezetői pozícióban.

A párok, az emberek szorongásai csillapodni fognak, ahogy finomodnak, szerethetőbbé érnek. (Ez egy idea, mégis lehetőség, ha a szeretet hatalmát már megtapasztaltuk.)

„Rosszul gondolkodik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel. Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk, amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet „elrontani”.” (Popper Péter)