Gondolatok

Legfőképpen a felséges agy és a gerinc szavatolja az emberi méltóságot.

A tudás nem pótolja az érzelmeket.

A rokonság megélése is gazdagítja az érzelmi intelligenciát.

A rokoni kapcsolatok elsorvadhatnak? 

Nagyon jó látni olyan embereket, akik szeretnek együtt lenni, és alig várják, hogy találkozhassanak.

Ismétlem: A szeretet állandó kihívás. Nem pihenő, hanem mozgás, növekedés, együttműködés. Vagy harmónia van, vagy konfliktus, vagy öröm van, vagy bánat, de mindez elenyésző ahhoz a dologhoz képest, hogy két ember léte lényegéből éli át egymást. Nem azért, hogy meneküljenek önmaguk elől, hanem azért, mert egyek önmagukkal. A kapcsolat mélységét mutatja az elevenség és az erő, ez az a gyümölcs, amiről a szeretet megismerszik. (Erich From:  A szeretet művészete című könyvéből való a szöveg. Kicsit átírtam.)

Sokszínű az égbolt. Az alkony igazi festőművész. Nagyon különleges a rózsaszín az égen, ahogy füstszínű gomolyfelhő fészekben nyújtózkodik. Percről percre változik a kép.  Mindenféle alakzatot formáznak a felhők. Majd szemérmesen fátylat von maga elé a félhold környéke, mintha szégyenkezne előtte, hogy megvilágítja hepehupáit. Még az is lehet, hogy tetszeni akar, és ezért díszfátyolba burkolózik. Huncutkodik, hogy takarja magát, pedig inkább láttatja szépséges idomait.  A távolban vastag csíkot húz egy repülőgép, mutatja a megtett utat, majd eltűnik a szemünk elől. 

Iskolatárs is hiányozhat nekünk? Igen, hiszen az osztálytalálkozókon mindenkire kíváncsiak vagyunk. Az ilyen alkalmakkor szinte megfiatalodunk, nem a mostani arcunkat nézegetjük, hanem az iskolai képeket, ahol a gimnazista (vagy korábbi) énünk kacsintgat ránk.