Gondolatok

Aki nem tudja megélni a jót, hiába van benne, azzal mi van?

Nórának olyan sokféle tehetsége van, hogy nem csodálom, hogy időnként szikrázik az agya.

Ha jobban körülnézünk, rájövünk, hogy az egyedi jelenségek is általánossá  válhatnak.

Ha a szőnyeg alá söpörjük a szemetet, igaz, hogy nem szúr szemet egy darabig, de a "takaró" is elrongyolódik.

 Az az ember megérdemli a tiszteletet, aki nemcsak kritizál, hanem a depressziós ember mellé áll, és talpra állítja.

Ha a papírkötésű könyv elhasználódott, sőt pótlás van hozzá, az biztos, hogy jó könyv, sokat forgathatták, még ma is azt teszik, de a vitrinbe tényleg nem való. 

Csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy lefőzzél engem! (Pedig az illetőnek eszébe sem jutott ilyesmi, tette a dolgát.)

Lebecsüljük az ismétléseket, unalmasnak tartjuk, pedig a nyelvhagyomány "feleslegessé" válik, ha csak  mai szavakat használunk.  A hagyományok ápolásánál az érzelmek elengedhetetlenek. Kiemelem a nyelvhagyományt, ahol az egyén felelőssége a legnagyobb.

Emlékszem egy szilveszteri bemutatóra, ahol majdnem minden ország bemutatkozott, és a magyarok szereplése nagyon szegényesre sikeredett, (nem hiszem, hogy rajtunk kívül bármelyik külföldi emlékezne erre a filmbejátszásra) pedig szép volt a népdal, jól táncoltak a gyerekek, de kellett volna kalocsai  vagy matyó ruha  és a népdalénekes szép háttérrel.