Gondolatok

Az én gyerekem, a te gyereked mindig téma a szülők között. Kicserélik az információkat, a tapasztalatokat. Ki mire szoktatja a gyereket? Neveli-tanítja feladatokkal, együttes elfoglaltságokkal. – Einstein kicsi korában, fehér ruhában, menet közben

beleült a sárba és játszott. Anyja nem szólt rá, hagyta. A gyerek hamar megunta a sározást. Hazamentek. Anyja átöltöztette, megbeszélte vele, hogy most már sietni kell, várják őket vendégségbe. – Bencus hatéves. A játszótéren elvolt a fiúkkal. Eljött a sportedzés ideje, mérges volt, hogy nem maradhat  tovább játszani. Egy kis idő múlva megnyugodott, és belelendült az edzésbe. Sokféle mozgásformát gyakoroltak: négykézláb mentek előre, hátrafelé; bukfenceztek, mégpedig tigrismódra; futottak, fel kellett venni valamit a célnál; másztak a bordásfalon, lengették magukat a korláton, majd leugrottak: futottak az alacsony gerendán, a magason pedig egyensúlyoztak; ugráltak a trambulinon; hemperegtek a szőnyegen, ugráltak a zsámolyokra és szlalomoztak… Vége lett az edzésnek. A kezembe fogtam Bencus arcát, elbűvöltek a ragyogó szemei. Nem is tudnám megmondani, hogy milyen színt láttam, a szépsége vonzott. – Nem tudok tájékozódni, idegen ez a hely – mondtam Bencusnak. Megfogta a kezem és kivezetett. – Vajon, a kicsi gyerek mindig azt teszi, amit mondunk neki? Igen, ha szófogadásra szoktatjuk őket, ha következetesen nevelünk, megtanulja mi a helyes, mi a helytelen, mi a jó, mi a rossz, és mindig azt tesszük, amit megbeszélünk vele.

Hová fejlődtünk? Ki mit tud? Többször eszembe jut. – Minden vízórának van száma. Eddig a meleg víz fogyott jobban, most pedig a hideg víz. Évek óta ugyanazt az értéket mutatják az órák, mert nem használom a konyhában a mosogatót. Egyértelmű, hogy összecserélték, rossz helyre írták a vízórák számát. – Tudják, meg is oldják és kijavítják.