Gondolatok

Csemege: A buszmegállóban az egyik padon két idősebb ember ül egymás mellett, egy férfi és egy nő. Nemcsak a zsigereikben van az összetartozás, a mozdulataikból, a beszédükből sugárzik a szeretetük.

Csak a férfi látja meg a busz érkezését, szól a nőnek, aki megöleli és megpuszilgatja. A többi utas már a felszálláshoz készülődik, de megnyílik a sor és előre engedik az idősebb hölgyet. Ő száll fel elsőként, és megköszöni. A buszból még búcsút int a férfinek.  – Aki ilyet meglát, arra is átsugárzik a szeretet.

Lehet, hogy közel van a nyolcvanhoz, de a figyelme, a szépérzéke megmaradt. – Ne pakolj a pipacsra! – mondta, és tovább tette a dolgát.

Hannibál – Róma rémálma angol történelmi kalandfilm 2006.

„A karthagói hadvezér, Hannibal Barkas egész életét a Római Köztársaság elleni küzdelemre tette fel. Mikor Róma a Földközi-tenger feletti uralom megszerzésére tör Hannibal elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra leszámol hazája ősi ellenségével. Hadseregével a történelemben addig soha nem látott feladatra vállalkozva saját földjén támadja meg a magabiztos Rómát, és egyetlen csatát sem vesztve a pusztulás szélére taszítja hatalmas ellenfelét.” (Net)

Hannibál katonai zsenije még Nagy Sándoron is túltett. Beszédei mindig meggyőzték az embereket, senki sem tudott többet nála. Katonái annyira bíznak benne, hogy követik őt az Alpokon át Róma felé. Nem akarta elpusztítani Rómát, hanem megegyezésre számított, mégpedig arra, hogy fejet hajt az ellenség, és Karthágó és Róma majd békében él egymással. Róma azonban mást akart, mégpedig azt, hogy legyőzze Hannibált, de addig nem sikerült, míg a római hadvezér, Scipio meg nem hódítja Hispániát. Hogyan sikerült? Scipió tíz éven át figyelte, tanulmányozta Hannibált, átvette a katonai stratégiáját, taktikáit, így tudott győzni ellene. Nemcsak a római Scipio miatt bukott el Hannibál, a saját népének tanácsa sem támogatta őt, leginkább féltékenység, irigység miatt. Későn hívták haza, addigra a rómaiak már felkészültek arra, hogy tényleg legyőzzék Karthágót, Hannibált. Győztek. Innentől a világ meghódítására törekedtek. – Mi történt Hannibállal? Száműzetésben élt, a népe sosem felejtette el, még halála után sem.

Férfi Vízilabda Világliga Szuperdöntő magyar-japán meccs: Izgultam, hogy a magyarok helytálljanak, és megverjék a japán válogatottat. Az első félidő csak egy gólos győzelmet hozott, de a második félidő azt adta, amire vártunk, a 13:9-es győzelmet. Érezni-látni lehetett a magyarok erőfölényét. A tartásunkat megőriztük minden pillanatban. Szép volt fiúk, köszönjük! Hajrá, magyarok!

Laknak a holdon – állította valaki teljes meggyőződéssel. Meglepett a kijelentés. Ilyen információt nem titkolnának el az internetes technika világában.