Gondolatok

Egy életműben lehetnek kiemelhető pozitív történések, mégpedig a szerelem, a gyerekek fejlődése, az elismerés a munkában és mindenféle tapasztalat, ami jót hozott. – Ha valaki a bűnözésben találja meg a sikert, munka mellett,

hiába dolgozik hivatalosan is, megjátszhatja a tisztességes embert, de az ő életében a negatív történések az irányadók: rabol, lop, csal.

Vissza vagy előre megyünk az egyéni és a társadalmi fejlődésben?

Ahol egy szúnyogot már láttál, ott több is lehet. Vigyázz ezzel!

Hogyan változhat-fejlődhet a méhészet? Jó példákat teremtünk. A méheknek kedvező gyepet hozunk létre.

Mi adhatja az elégedettséget? Ha az emberek között megértés van, megvan a jó együttműködés, lehet az családban, a kapcsolatokban, a munkában… Ha az ügyintézőnek meg tudom mondani, hogy mi a célom; pontosan meg tudom fogalmazni, hogy hogyan tevékenykedek, és miben kérem a segítségét, akkor jó megoldást talál. A Vodafon ügyintézőivel többször voltam olyan elégedett, mint most is, de az Invitel munkatársai is készségesek. – Miért fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni, hogy mit szeretnénk? Csak úgy tudnak segíteni, ha képesek felmérni. amit velünk kapcsolatban tudniuk kell, illetve a tevékenységünk mikéntjével is tisztában vannak.

Találd ki, mi legyen, keresd a lehetőséget! Meleg van a panelban? Igen, de van kellemes udvar, ahol magas bokrok és szép, lombos fák találhatók. El lehet képzelni mennyire más szabad levegőn táncolni, mint egy meleg teremben, ahol még a forró panelfalak is ontják a hőt. Kint járt a levegő, és enyhe szellő fújdogált. Nem éreztem, hogy meleg van, nem úsztam a verítékben. Hamar befejeződött a táncóra, pedig teljes volt, kitöltöttük az időt. Feltöltődtem energiával, legszívesebben még maradtam volna. Hatott a jó levegő, a természet, az árnyas fák közelsége. – Hogyan tovább? Táncoljunk a szabadban!

Ha az ember temperamentuma nagyrészt melankolikus, akkor többször kiegyensúlyozatlan, annál is inkább, mert érzékenyebb az átlagnál.

Mire jó, hogy nagyon meleg van? Az időjárásra foghatjuk, ha nem teljesítünk úgy, ahogy szeretnénk.