Gondolatok

Az élet senki számára sem könnyű. Különösen nehéz a rendőr munkája, ha sok a bűnöző. A főszereplő fiatal, férfi rendőrnyomozó vívódásai mindennaposak voltak, mégis önállóan tette a dolgát. A tehetséges nyomozó, nehezen fogadta el,

hogy mellé rendeltek egy női munkatársak, habár a férfi kolléga sem lett volna jó neki. Mindent elkövetett, hogy a saját módszerei érvényesüljenek. Külön utakon járt, anélkül, hogy tájékoztatta volna a társát. A nő félreértette a róla szóló dokumentumokat, őt vádolta a gyilkosságokkal, és a rendőrkapitánnyal, a főnökkel csapdába csalta. Még a csapdából is sikerült kitörnie a kitűnő rendőrnyomozónak. Ki a bűnöző? Éppen az, akiről senki sem gondolta volna. – Ki a tehetségesebb a bűnöző vagy a nyomozó? A bűnöző kénytelen menekülni, de nem talál egérutat, a saját csapdájába esik. (Film: A törvényszegő rendőrök)

Karl May banditái, sivatagi népei, nomád arabjai és a szultán vendégeinek kalandos-harcos élete, legalább annyira izgalmas, mint az indiánoké a vadonban.

Traumaként élték meg a magyarok a Dunán közlekedő két hajó összeütközését Budapestnél. Szinte fel sem fogható a szerencsétlenség. Őszinte részvéttel gondolunk az áldozatok családjára, szeretteire. – Hogyan történhet meg, egy  ilyen tragikus baleset?