Gondolatok

Felismerik a tánclépést? Előre a jobbot, mellé a bal lábat, szellősen, majd hozzá a jobbot, ezzel zár. Váltás: előre a balt, mellé a jobbot szellősen, és hozzá a balt, ezzel zár. Ha rosszul mondtam, kérem a javítást!  – Melyik zene van hozzá? Ha

megmondanám, akkor nem teszek fel kérdést.

Nincs benne nemes gondolat? Nincs, de az utánzáshoz jól ért. El tudja hitetni, elhiti velünk, hogy azt érzi, amit mond.

Az egyik gyerek örökölte az erős idegrendszert, a másik pedig a kiegyensúlyozott természetet, a céltudatot, a logikus gondolkodást, a harmadik a gyenge idegrendszert és a tehetséget…

Ott volt előttem a pillanat, mégsem ragadtam meg. Találkoztam a régi barátnőmmel, és csak egy köszönéssel elmentem mellette, pedig akkor hoztuk ki a negyedik könyvemet a nyomdából, kaphatott volna egy tiszteletpéldányt.

Lelki műveltségünk is gazdagodik azáltal, hogy visszaemlékezünk azokra a fiatalokra, a gondolkodókra, a bátrakra, akik a kezükbe vették az ország sorsát. Holnap ünnep lesz, 1848. március 15-e. emlékére.