Gondolatok

Aki nem tartja be a megállapodást, túllépi a határt, annak milyen további jogosítványa lehetne?

Azt is lehet jól csinálni, amit más gondol ki, de leginkább az megy jól, amire magad adtad a fejed? 

Magam is tapasztalom több esetben is, hogy a szülő, nagyszülő mindent megenged a gyereknek. Hogyan neveljem, hogyan szeressem? Mindig is kérdés volt a szülőben. Ma egy olyan korban élünk, hogy kevesebb gyereket vállalnak a szülők, és a mindent megadással túlléphetik az egészséges határt. Számtalan eszköz veszi körül a gyereket, ami inkább izgatja, mint neveli. Az elsődleges nevelési eszköz lehetne, a felnőtt és a gyerek együttélése, a beszélgetések, a feladatok közös megoldása… Ha nem vonjuk be a gyereket a közös munkába, nem tanulja meg, hogy milyen igényei és kötelességei legyenek. Nem minden szülő gondolkodik úgy, hogy megszervezze a gyerek nevelését, rábízza az óvodára, az iskolára. Ez nem helyes. Az óvoda és az iskola nagyobb közösséget ad, mint a család, de a szülőé a gyerek, mintát ad, azzal, ahogyan él. Az ő felelőssége az, hogy a gyermek megtanuljon viselkedni , mégpedig úgy: tudja, ez helyes, ez nem az; ez jó, ez rossz, vezeti a gyereket a fejlődése útján… Közhely: az ember egy életen át tanul. Ha a gyerek vagy a felnőtt mindent megenged magának, akkor közbelépünk. Hogyan lehet közbelépni? Hagyjuk, hogy szembesüljön mind a gyerek, mind a felnőtt az adott helyzettel, mégpedig úgy, ha te ezt teszed, magadra maradsz…

Lényeges, hogy ki kivel van együtt, de még az is fontos, hogy általában az emberek mit "kapnak" egymástól. – Leginkább az jut érvényre, hogy kiben bízol és kiben nem.

Az érzelmek sokszínűek, hol erősek, hol gyengék, megszületnek és elmúlhatnak, de maradandó, egy életen át tartó érzelem is létezik. Többször meg is lepnek minket, zavarba jöhetünk. Erős érzelem lehet a családi kötelék. A szenvedélyes tudásvágy, az alkotásvágy olyan érzelmekkel ruházhat fel, mint a szerelem, ami nem jelenti azt, hogy nem élhetjük meg mellette az igazi szerelmet. – Miért beszélünk annyit az érzelmekről? Azért is, mert törékenyek.

 

Ypsilonanyu

"Szomorúan tapasztalom, milyen sok ismerősöm, köztük fejlődéslélektant és nevelésmódszertant tanult (vagy inkább csak hallgatott?) pedagógusok, védőnők osztják a mai gyerekeket és szüleiket erős stílusban minősítő, gyermekeink jövőjéért aggódó blogger irományait, aki szerint ha engeded hisztizni a gyermeked, megérdemled, az integráció egy nagy hazugság, mi pedig lusták vagyunk nevelni a zsarnok, uralkodó gyermekeinket, akiktől félünk, ezért inkább megvásároljuk a nyugalmunkat, és ha így folytatjuk, jajj nekünk." (Cikkrészlet: Valóban a gyerekistenek korát élnénk?)

csurdu: Gyerekisten? A szó nem új. nem egy blogger találta ki, mégis újnak hat. A blogger leírta, amit érzett, amit gondolt a nevelésről. Lehet, hogy butaság az egész, de le merte írni, megvolt a bátorsága hozzá, és ezáltal másokat is arra késztetett, hogy megszólaljanak, és Ypsilonanyu is miatta vette a fáradságot, hogy a nevelésről elgondolkodjon, és keményen kritizálta azt az embert, aki tulajdonképpen jót tett azzal, hogy elindította ezt a témát.

T. B. S.: Arany középút lenne a titok nyitja..

D. V.: Az a jó hogy foglalkozik mindenki a témával. Én valószínűleg a "begyöpösödött" pedagógus kategória vagyok. Részben nem értek egyet ezzel a cikkel, mert a szülők többsége ebből annyit érthet meg, hogy megnyugodhat, normális, hogy a gyerek nem tudja kezelni a napi szituációkat és nem is tesz semmit, hogy kezelhetőbb legyen. Én, mint pedagógus, öntörvényű, kezelhetetlen, tiszteletet nem ismerő gyerekekkel küzdök minden nap.

G. E: Az alfák. ???? Vagy kristálygyerekek. En nap mint nap tanulok tőlük. Nehezen találják a határokat. Ebben sokat segíthetünk nekik. De az érzelmi intelligenciájuk, érzékenységük hihetetlenül magas. A szenzoros ingerek áradatában vmi olyat tanulnak, amit mi nem tudunk utolérni. Minden tiszteletem a pedagógusoké! Nem véletlen, h 3-an is kommenteltek a témára.

F. H. Cs.: Nem azzal van baj, aki nem találja a határokat, de érzelmi intelligenciájuk magas. Ők ugyan leszívják az embert ( anyukaként és tanárként is tapasztalom), de ők azok, akik maradandót alkotnak a tanár lelkében, pozitív értelemben. A baj azokkal van, akik a határokat nem ismerve/elfogadva/jócskán feszegetve, érzelmi intelligencia híján bizony megnehezítik a mindennapokat. Nyilván nem a gyerek hibája. Az érzelem, empátia, tolerancia sokszor nem csak azoknál a gyerekeknél nem fejlődnek, akiket a szó hagyományos értelmében elhanyagolnak. Sok olyan gyerekkel találkoztam, akiket a szülő -jellemzően az anyuka - valóban piedestára emelt, soha nem voltak határok, mindent megkapott és egy erőszakos, visszautasítást nem tűrő kamasz lett belőle, aki az őt istenítő anyukájával/ról úgy beszélt, mint egy utolsó féregről. A tarsairól is és persze elvárta a világtól, hogy istenítsék, ahogy otthon megszokta. Ami a durva, tudnak érvényesülni, talán jobban, mint az érzékeny lelkű, de jóval tehetségesebb társaik. Azt viszont be kell látni, hogy van hiszti és hiszti között is különbség, mint ahogy a gyerekek, szülők és a körülmények is különböznek. Azt gondolom, a gyerek tudja megélni az érzéseit, de bizonyos korban tudja azokat kontrollálni, mert ez is fontos. Tanítsuk meg őket relaxálni, hogy az összegabalyodott idegszálaikat ki tudják simítani, mert tényleg sok inger éri őket. Tanítsuk meg őket kommunikálni, érzelmeket kimondani, konfliktust kezelni, hogy ne azzal zárjanaj egy vitát, hogy "lerúgom a fejét", "szájbaba...om" , stb. Tudniuk kell, hogy azt adják másoknak, amit ők is elvárnak, mert bizony, e tekintetben is vannak bajok sokaknál. Szóval a ridegtartás és a pacsizzunkhaverokvagyunkanyaapamundenteltűr között valóban az arany középút van, amit meg kell találnunk. - Amúgy sokkal okosabbak, tájékozottabbak és talpraesettebbek, mint az elődjeik, de okosan kell őket nevelni.

-

csurdu - Balogh Márta

Szeressem... Ypsilonanyu

"Három gyereket már nem lehet elkényeztetni, háromnak már nem lehet mindent megadni, de így tanulja meg a másikra való odafigyelést.

A "tökéletes szülő" (aki nincs, de nem is kell lennie) inkább szereti a gyermekét úgy, hogy az idejét, a figyelmét a gyermeknek szenteli. A "mindent megadni" alatt inkább az "ANYAGILAG mindent megadni"-t szokták érteni, az meg ugye nem szeretet, még kisbetűvel sem..." (B. T.)

 

D. V.: F, H. C. teljesen egyetértek! Viszont itt látom a hibát a rendszerben. Sok szülő nem tesz semmit. Mert a gyerek ilyen és ezt már Vekerdy stb is megmondta, ez van. Pedig határok, szabályok kellenek. Különben jön az ős káosz.
 

F. H. Cs.: D. V.  igen, én is így látom. Szerintem a gyereket is becsapjuk.

 

F. H. Cs.: Amúgy ebben sincs egységes séma. Az én gyerekeim teljesen megvadulnak, ha nincsenek korlátok. Kell nekik, hogy mihez igazodjanak. Valóban feszegetik, elmennek a végsőkig, sőt, tovább olykor. A suliban, oviban nincs velük gond. De kellenek nekik a szabályok, persze a korlátokon belül dönthetnek, illetve mindig mindent megbeszélünk, elmondjuk azt is,mit miért nem szabad/nem akarunk, stb. Nekik ez kell.
 

-

csurdu - Balogh Márta

A gyerekistenek

„Püspöki Julianna: A gyerekistenek kora (cikkrészlet)

Gyerekeink földi istenségként élik mindennapjaikat. A legtöbben korlátlan hatalommal és végtelen akarattal rendelkeznek. Mindezt tetézi a kívánság kosár, amelyet minden nap meglengetünk előttük. De uramisten, mit teszünk? Hol a józan ész? Amiatt, mert valamikor sérelem érte az adott felnőttet, vagy tele van feldolgozatlan traumákkal, most egyszeriben elhiteti magával, hogy képes tökéletes szülő lenni azáltal, hogy minden megvesz-megtesz a gyerekének, ha kell, ha nem?! „

Csurdu: Magam is tapasztalom több esetben is, hogy a szülő, nagyszülő mindent megenged a gyereknek. Hogyan neveljem, hogyan szeressem? Mindig is kérdés volt a szülőben. Ma egy olyan korban élünk, hogy kevesebb gyereket vállalnak a szülők, és a mindent megadással túlléphetik az egészséges határt. Számtalan eszköz veszi körül a gyereket, ami inkább izgatja, mint neveli. Az elsődleges nevelési eszköz lehetne, a felnőtt és a gyerek együttélése, a beszélgetések, a feladatok közös megoldása… Ha nem vonjuk be a gyereket a közös munkába, nem tanulja meg, hogy milyen igényei és kötelességei legyenek. Nem minden szülő gondolkodik úgy, hogy megszervezze a gyerek nevelését, rábízza az óvodára, az iskolára. Ez nem helyes. Az óvoda és az iskola nagyobb közösséget ad, mint a család, de a szülőé a gyerek, mintát ad, azzal, ahogyan él. Az ő felelőssége az, hogy a gyermek megtanuljon viselkedni , mégpedig úgy: tudja, ez helyes, ez nem az; ez jó, ez rossz, vezeti a gyereket a fejlődése útján… Közhely: az ember egy életen át tanul. Ha a gyerek vagy a felnőtt mindent megenged magának, akkor közbelépünk. Hogyan lehet közbelépni? Hagyjuk, hogy szembesüljön mind a gyerek, mind a felnőtt az adott helyzettel, mégpedig úgy, ha te ezt teszed, magadra maradsz…

-

csurdu - Balogh Márta