Gondolatok

Kijelenthetem, hogy hatvanhárom éves koromig, csak egy ijesztő helyzettel találkoztam, nem szoktam félni, bátor voltam, gyerekként és felnőttként is. A balesetem, a gerinctörésem után, viszont sorban megtapasztaltam a negatív

eseményeket, egyre több jött és megszenvedtem azokat. Felforgatták a lakásomat, betörtek hozzám és egyéb csalódásokat éltem meg, éppen akkor, amikor szükségem lett volna a zavartalan felépülésre. Az élet azonban nemcsak rosszat, jót is adott. Voltak mellettem olyan emberek, akik nem hagyták, hogy félelemben éljek. – Aki nem veszít el minden embert, az tovább él.

A másik én című filmben, a főszereplő, Erica beszél a félelemről (amit korábban sosem érzett), valamint arról az idegenről, akit magában érez. Olyan traumát élt meg, ami megváltoztatta a személyiségét. Ki tudná elfelejteni, hogy agyonverték a párját és őt magát is, hajszál híján, majdnem maghalt a bűnözők keze által. – Vajon, hogyan viseljük el a saját traumáinkat?

Sötétedett. Lementem az utcára, hogy járjak egyet a ház körül. Csöpögött az eső. Hazamentem az esernyőért, mire visszaértem, már elállt az eső.  –  Mondhatná valaki, hogy én riasztottam el az az égi áldást az esernyőmmel?  

K. J. Nem riasztottad el Márti - most mintha dézsából öntenék…