Gondolatok

Beszélgettünk a buszon az egyik kollégával. Nagyon  elgondolkodtál – mondtam neki. - Kétlaki életet élek. Az unokámnál voltam, főztem neki. kiszolgáltam. Most fog érettségizni. Az jár az eszembe, mit kell még tennem. Ballagás is lesz,

össze kell szednem a ruhákat, hogy meg tudjunk jelenni a ballagáson. – Egyedül van a lakásban az ifjú unokád? – Igen, a szülők más városba költöztek. – Fiú vagy lány? – Fiú, ha lány lenne, biztosan főzne magának. Leszálláshoz készülődött. – Nekem pedig örömöt okoz, ha látom, hogy a kétlaki életet ilyen jól bírja a nyugdíjas kollégám, jó kapcsolatot ápol az unokájával, figyel rá.

Úgy tűnik, hogy nagyon sok kollégád és ismerősöd van – mondta az egyik unokaöcsém. – Így is van. Több helyen dolgoztam, legtöbbször olyan helyen, ahol sok embert megismerhettem. Arról pedig nem is beszélve, hogy közel fél évszázada élek ugyanabban a városban, de éltem és dolgoztam máshol is . – Most azt is mondhatnám a vágyott városban élek, ide húzott a szívem, gyermekkorom óta.

Gyalog mész haza? – kérdeztem a kollégámat. – Gyalog járok – felelte. – Egy nyugdíjas testnevelőtől el is várható, és nekem megártana? – ez a kérdés motoszkált a fejemben.

Vártuk a buszt. Ültünk a padon egy idősebb asszonnyal, aki banánt majszolt. – Cukros vagyok, ennem kell, még nem ebédeltem – mondta. A barátnőjétől jött, aki  kilencvenöt éves, és reggel óta römiztek. Most már hazafelé igyekszik, mert a barátnője is megkapta az ebédjét és lepihent.

Megebédeltünk. – Elégedett az ebéddel? – kérdeztem a férfi szomszédomtól.  – Elég volt – csak ennyit mondott.

A barátnőm és az egyik lánya kezdeményezésére elkezdtünk Örömtáncra járni. Nem volt egyszerű olyanokkal táncolni, akik már régebb óta ezt tették, táncoltak. Elfáradtunk, de örömöt is éreztünk, hogy bevállaltuk. Ma már ott tartottunk, hogy rövidnek találtuk az utolsó órát, még szívesen folytattuk volna. Valószínű jó passzban voltunk. Az is igaz lehet, hogy belejöttünk a lépések tanulásába, a táncba? Azt hiszem így van, több időt is kibírtunk volna, ha tovább táncolhatunk. Az állapotunk azonban változó. Előfordul, hogy egyszer jobban vagyunk, másszor pedig, nehezebben mennek a dolgok. – A lényeg az, hogy a nyugdíjas ember is találhat magának olyan mozgásformát, a táncot, amit elbír és szívesen gyakorol.