Gondolatok

Csurdu: Anyák napjára

Anya lelke tárva - nyitva.

Anya lelke zárva-csukva.

Kinyithatom - becsukhatom,

Ahogy éppen jónak látom.

 

Tulipános gyöngyvirágom,

Csokros kezem neked szánom.

Drága anyám, neked nyújtom,

Tulipános gyöngyvirágom.

 

Csurdu: Anyámnak

Lelkemnek őstápnedve,

Anyám, anyám merre vagy te?

Élő képlet él fejemben,

Harcos szívem dobol bennem,

Tüzel szemem, forró testem,

Ezer érzés van énbennem.

Hol a gyógyír? - Mutasd nekem!

 

Sajgó vágyam száll felfelé,

Csak a sok gát van a helyén.

Testiségem csupa verem,

Könnyem nyelem, ha tehetem.

Amerre vakon elgázolok,

Csak vadulok, csak alkuszom,

Csak a szív zenéje hangsúlyos.

 

Eszem tapad érzékemre.

Szívet hordok érzékemben.

És démonait a nőiségnek

Űzném, kergetném, de hiába.

Oly ragadósak, oly bogáncsosak,

És kényszer szülte társaságukban

Újra meg újra megbántom magam.

 

Anyám, te meg én egyek vagyunk.

Ingadozva járunk, süppedünk,

Mégis továbbvisszük értékeinket.

Megőrizzük kincseinket.

Forradalmakat nyerünk,

Hogy a természet adja nekünk

Azt, amiért megszülettünk.

 

A buszbalesetem, a gerinctörés emléke többször visszatér bennem, pedig már évek múltak el, úgy látom az egészet, mintha filmet néznék és folytatódik is, a trauma a műtét utáni állapottal együtt jelentkezik. Fekszem az ágyban, két napig alszom, majd utána több napig hagynak pihenni. Eljön az a nap, amikor lábra kellene állni és menni kellene, meg is próbáltam, de nincs erőm hozzá. Ideges az ápoló, ő csak azt érzékeli, hogy nem akarok se állni, se menni. Próbáltam megnyugtatni, hogy nyugodtan hagyjon magamra, összeszedem az erőm és menni fog – ezt mondtam és visszafeküdtem az ágyba. Nehezen értette meg, de én tudtam, hogy mit kell tennem. Dolgoztam gondolatban, már tudatosítottam, hogy az ágyékom nehéz lesz, mintha a lábam között, a csípőmön csomagot cipelnék, ami természetes ebben az állapotban, nem kell félni tőle. – Egy kis idő múlva újra kezdtem a mozgást, álltam a lábamon és menni is tudtam, ez mindenkit örömmel töltött el, én pedig szinte mámoros lettem attól, hogy sikerült összeszednem az erőmet, igazán akartam.

Nem félsz attól, hogy közel engedsz azzal, hogy használhatom a lakásodat? - kérdezte egy  jó ismerősöm. Miért félnék? – Most már megértettem, megéltem, hogy mire gondolt…

A bizalom addig érték, amíg nincs bizalomvesztés? Megéltem majdnem egy teljes életet anélkül, hogy a bizalomvesztések letepertek volna. Most ebben a tárgyias életben, annyira zokon veszem, hogy kicserélődtek körülöttem a dolgok, a tárgyak, a holmik és egyebek? Menesztem, elengedem ezt az érzést, ideje lezárni azt, ami lehúz.