Gondolatok

„Freud még úgy gondolta, hogy az első öt év az igazán döntő jellegű a személyiség kialakulásában.  Ma már a pszichológusok úgy vélik, életünk végéig fejlődünk. Vagy mondjuk úgy fejlődhetünk, ha nem akadunk el

egy-egy életfeladatunk teljesítése közben, ha gyerekkorunkban minden rendben volt, ha elég rugalmas a személyiségünk – szóval van itt néhány ha…” (Rist Lilla: Farkasból bárány: Megváltozhat e személyiségünk? = Nők Lapja, 2018. 16. sz.)

A szolgáltató meg akarta oldani a problémát, a dolgot, de nem fogadták. Hogy fogadták volna, ha nem tudtak arról, hogy mikorra várhatják, nem kaptak értesítést.

Embertársaink... Vagy tízen álltunk a földvári buszmegállóban. Egy bizonytalan, határozatlan, tájékozatlan, kortalannak tűnő, átlagosan öltözött, farmeres, apró, fehérmintás, kék selyemblúzos nő tartott felénk. Rám nézett, engem kérdezett: „hová megy innen a busz”? – Budapestre – válaszoltam.– Solton keresztül? – lepett meg a következő kérdése. – Nem, Dunaújváros felé megy – mondtam neki. A bátyám felállt a padról és én is, hogy segítsünk neki megkeresni a solti táblát. A többi utas furcsán viselkedett, zavarta őket, hogy valakinek segítség kell. Gúnyolódtak, hogy még ennyit sem tud. Megdöbbentett a megértés hiánya. Kiderült, hogy a vidéki asszony, most jött ki a kórházból, ami megmagyarázza a viselkedését, az elesettségét. – Milyen lenne az élet, ha kiveszne az emberekből az empátia, a beleérző képesség, a segíteni akarás?

A selejt PapiStop krém helyett kaptam cserecsomagot a szolgáltatótól. Korrekt megoldásnak tartom. Köszönet érte.