Gondolatok

Harangoznak. Egy jó embert, egy nyugdíjas kollégát megint elveszítettünk, aki példakép volt számunkra. – Összegyűltünk, hogy megemlékezzünk róla, a szívünkben örökre megmarad.

Anyja fia, apja lánya... – szokták mondani a rokonok, akik jól ismerik a családot, akiknek fontosak ezek a dolgok. Az író is ráérez az anyai-apai jellegzetességekre, karakterjegyekre. – Van tulajdonság, ami szembe tűnik, van ami nem, de hallhatunk-olvashatunk róla.

Megsüvegeli, megemeli a kalapját előtte, nagyra tartja… azokra az emberekre vonatkozik, akikre felnéznek, ami természetes és emberi dolog. Ha nincs meg bennünk ez a képesség, hogy elismerjünk tehetséges embereket, akkor lelkiségünk szegényes lehet…

Ki tudja, hogy mit ünnepelünk húsvétkor? – kérdezte egy pap a gyerekektől. – A nyuszit! – mondja lelkesen a legkisebb gyerek, aki megmert szólalni.

Hol van a közelben patika? – kérdezte egy idősebb házaspár, ahogy kijöttünk a Campus étteremből. Valószínű, hogy nem dunaújvárosiak voltak. Azon gondolkodtam, melyiket találhatják meg legkönnyebben és az INTERSPAR-t ajánlottam. Örültek neki, mert azt ismerték. – Vajon, tudtam volna válaszolni, ha utcára kérdeznek rá? Eszembe jutott, hogy hordozhatnék magammal egy térképet és nézegethetném várakozás közben.

Már meggyógyultál? – kérdezte búcsúzáskor az egyik kollégám. – Visszaeső vagyok – mondtam neki. Nevetett és megpuszilt, így köszönt el. – Vajon, képes leszek kikeveredni az allergiából, a náthából, egyebekből?

Szeretem a szépet – mondta és szóvá is teszem, ha tetszik valami. Jóleshet a dicséret az embereknek is. – Jövet-menet megcsodálja azt, amire ráérez, ezek is pozitív energiák.

A boltban a fiatal férfinek sáros volt a cipője, ruhája, megszólított a pénztárnál, megkért, hogy engedjem előre, magam elé. Megtettem. – Vajon hol dolgozhatott?

Napokig kialvatlanul, frizura nélkül nehezen álltam kötélnek, hogy fényképezzenek, mégis megengedtem. – Örök emlék egy fénykép, ha szembenézünk magunkkal, elfogadjuk mindazt a változást, amivel szembesülünk a kép láttán.