Gondolatok

Miért nem beszéltél arról az esetről? Csak azért, mert én is benne voltam.

Ha egy személyes meghívót kap egy-egy intézmény telefonon és e-mailben is, és figyelmen kívül hagyjuk, az nem vet ránk jó fényt.

Mitől fáradt el? A dolgok nemtetszésétől.

A hazaárulás mindenki számára egyértelmű, de az árulásnak több formája van.  A csalódások egy része kisebb-nagyobb emberi hitványságból, árulásból adódik. – Aki a barátságot felhasználja-kihasználja, a lelkiséged meglopja, árulóvá válik, és valószínű, hogy sosem volt tisztában azzal, hogy barátság önzetlen, tehát sosem volt barát.

Ha már nem érdekel minket a természet, csak gubbasztunk a szobában,  vagy a számítógép mellett ütögetjük a billentyűket és az egeret nyomkodjuk, semmi sem fog úgy működni, ahogy szeretnénk. Főleg a gyerekek látják ennek a kárát. – Csak a mozgás, a természetszeretet adja meg azt az alapot, ami a teljes élethez szükséges.

Március 18-án, ahogy elhúztam a sötétítő függönyt az ablakon, meglepett a látvány, szépséges fehérbe öltözött a táj, a város. – Mindjárt itt a tavaszi napforduló, és a természet hóval köszönti?

Felépítette magát az adott pillanatra. Ha a pillanat elmúlik, már összedőlhet?

Ki van téve valami az asztalra és elveszi. Hogyan nyúlhat hozzá? A kiállított anyagnak megvan a jogos helye, nem az övé.