Gondolatok

Finálé: Eljött az az idő, amikor már nem azt látjuk, amit korábban láttunk. A meglepetések már másként hatnak ránk, nincs rájuk szükségünk. Azt szeretjük, ami folyamatosan foglalkoztat minket. Addig tesszük

a dolgunkat, amíg késztetést érzünk rá. Közel és távol is lehet a finálé, és a gondolatok mindig jönnek-mennek, hol jók, hol kevésbé jók, de a tiszta forrás maga az ember, mégpedig az egyediségében. – Ha a képzeletünk csak magunk körül forog, elveszíthetjük a társakat.

Szükség van a végkifejletre, akkor áll össze egy teljes kép.

Minden ébredés hozhat valami mást, mégpedig olyat, ami még nem volt?

A nyűglődés, a kisebb-nagyobb nehézség, a hullámzó energia, az élet természetes hozadéka, hiszen minden ember más, és az együttlétünk nem is olyan egyszerű mindaddig, míg meg nem találjuk azokat az embereket, akikkel azonos hullámhosszra tudunk kerülni.

Meg sem tudom mondani, hogy mit érzek, csak kérdezem: jól vagytok, testvéreim? Hány tavasz is múlt el, mennyi nyár, ősz, meg tél? Hová tűntek az együtt töltött évek? Elmúltak. A jelen mást ad mindig, mint a múlt? Igen, így van ez. Változnak az idők, és mi is változunk benne, mondja a latin mondás, érvényes még a mára is. Az állandó csak a változás, ez is ókori szállóige. Mit tudunk ma hozzátenni? Az érzelmek is változnak, de a rokoni szálak, a vér szava, akkor is szól, ha „távol kerültünk” egymástól. Hol vagytok testvéreim? Remélem, jól vagytok! (Ismétlem.)