Gondolatok

Mi az emberi tartás? Olyan emberi magatartás, amely kívül-belül védi az embert, vagy látszik, vagy nem. Tartást ad, ha nem adom meg magam mindenfajta indulatnak, érzelemnek, hatásnak, „még a tudás, az önbizalom, a magunkba

vetett hit, a mély erkölcsi meggyőződés, illetve az egyenesség mind magunkkal, mind embertársainkkal szemben. (Ismételtem.)

Ha valakiben nincs meg az érdeklődés, nincs meg az a kíváncsiság, hogy jól érezhesse magát egy könyvbemutatón, az jobb, ha el sem indul? Nem biztos, lehet az is, hogy meglepheti az, amit lát és hall.

Minden program arra jó, hogy valami mást is csináljunk, mint amit megszoktunk, bár ami többször van, az is lehet élmény.

Örömtánc, ezt a címet adták egy táncos programnak, amit ötven éven felülieknek hirdettek. meg. Meghívtak erre a táncórára. A barátnőm miatt elmentem. Tudom, hogy mozognom kell, de nem szívesen megyek sehová. Majdnem visszafordultam a táncterem ajtajából, de összeszedtem magam és beálltam a körbe. Örültem, ha a kezem-lábam engedelmeskedett. Kis idő múlva már bele tudtam menni az alakzatokba, amelyek éppen nekünk valók voltak. Ha figyeltünk, jól léptünk, ha lemaradtunk, akkor is mozogtunk. Sose tudtam, hogy melyik a jobb, melyik a bal. Most is, kevertem, ha bal láb kellett, akkor a jobbal léptem, ha pedig a jobb kellett, akkor a ballal mentem. A kézmozdulatok legalább ilyen formában működtek, nem vettem a lapot. Sokat nevettünk. Jól éreztük magunkat. Megmozgattuk magunkat, az tény! – Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó.

Mire jó a mozgás? Mindenki tudja. Vajon, képesek vagyunk annyit mozogni, amennyire a szervezetünknek szüksége van?