Gondolatok (13)

Mellélép. Átöleli. De jó, hogy itt vagy velem! Ezt a pillanatot vártam, és minden más hiábavaló. Hiányoztál. Megőriztem a szavaidat, a kezed nyomát. Mindig látlak, akkor is, ha messze vagy.

Ha a szép megérinti, a csúnyát is el tudja fogadni.

Ha látják, viselkedik. Ha csak magunk vagyunk, szinte elviselhetetlen.

Előrevetítve olyan szép az egész. Lét a léttel összeforr. Öröm árad, eláraszt a fény, és továbbviszi magát, nem alszik el, él.

A vagyon izgatja, nem az ember.

Minden ember megtalálja a hozzá hasonlókat, ha nyitott szemmel éli a napjait.

Aki nem élt a rokonok között is, az nem érzi azt a meghittséget, amit egy nagynéni társasága vagy más rokon képes lenne adni neki, hiányzik belőle valami, ami boldogabbá tenné.

Aki csak az igényeivel, panaszaival torpedózza a társát, az ne csodálkozzon azon, hogy „elhagyják.”

A kíváncsi ember sosem elégszik meg azzal, amit lát, mindig többet sejt annál, ami van.

Embertársaim, nem szégyen a kisembertől „tanulni”, az viszont az, ha az ő tollával ékesítjük magunkat.

Bármilyen művészi alkotásról mondhatjuk: van benne valami... Lehet, hogy "igazi" nagy mű, de az is lehet, hogy nem az.

Igaz, hogy adott, de sokkal többet elvett, "kétszínű" ember.

Jelenségek

Összeolvadt az ég a földdel 

és a természet kormos ölében 

nyugszik minden

A bársonyos éjszínű létben 

nyugalomra lelnek

az élőlények

A föld az éggel összeborult

nehéz a válás

a búcsúzás

de a hajnal bája

nincs hiába

a fájdalmat

feloldja