Gondolatok

RÉMES… Sosem felejtem el azt az esetet, ami 1976-ban történt. Mentem hazafelé a szállóba, már közel voltam a lakhelyemhez. Hangot hallottam, hátranéztem. Egy torz arcú, hosszabb hajú, vérbe boruló szemű férfit láttam. Megugrottam,

szaladni kezdtem, éreztem a veszélyt. – Ha nem állsz meg, megöllek! – ordította a férfi, de már biztonságban voltam, kiabálhatott, mert a házsarok után, pillanatok alatt bejutottam a szállóba. A portán többek között egy nyomozó is volt, aki a történtek után néhány emberrel körülnézett a parkban, de a férfinak nyoma veszett, eltűnt, mint a kámfor. – Félsz szállt meg az eset után, megtanultam félni, amitől nehéz volt megszabadulni egy ideig. Estefelé nem szívesen mászkáltam egyedül a bokrok közötti úton.

(A hetvenes években nemigen voltak rémtörténetek. Számomra is furcsa volt, hogy éppen én találkozom olyasmivel, ami nem jellemző ezekre az évekre. Volt olyan ismerősöm, aki autóstoppal járt-kelt Európában, csak jó élményeket szerzett. Nem kellett attól félnie, hogy életveszélybe kerül, megfenyegetik, kirabolják...)

Jó érzésű, jóhiszemű ember vagy éppen az ellenkezője, jó vagy gonosz, angyal vagy ördög? Melyik van benne túlsúlyban?

Ki tud keveredni az idegi túlterhelésből, az elhagyottságból, a rossz érzésekből, a testi panaszokból…?

Választások elé állítja a gyereket…

Állandó, folyamatos munka, időnként terhes, hogy nem vagyok még készen vele…

Jó érzéssel tölt el, hogy látásból sok embert ismerek a városban… Társalgás nélkül is jól érezhetjük magunkat jövet-menet az utcákon, tereken, parkban…

A legtöbb ember elveszik a saját életében időnként. Mi lenne a természetes? Az, hogy uralja és élje az életet, ne sodródjon.

Sokszor eszembe jut egy középiskolás fiú, aki ötéves korában már úgy sakkozott, hogy megverte a család tagjait, akik meglepődve vették tudomásul, hogy a gyerek a számítógépen megtanult sakkozni. Nem nagyon örültek neki, hiszen a mozgás jobban kell egy gyereknek, mint a „sakkmánia”, a sakktehetség, de ilyenkor már nem lehet egy gyereket letiltani erről a játékról. Harmadik osztályos korától magántanulóként járta végig az általános iskolát, kitűnővel, és sakkversenyekre járt, ahol mindig győzött. Vajon, a gimnáziumi tanulmányok, ahol már nem magántanuló, megerősítették, vagy elkedvetlenítették? Megkap minden segítséget, hogy sakkozhasson, vagy már le is mondott róla? Remélem, mellé álltak a tanárok, a diáktársak és azok, akik támogatni tudják őt abban, hogy sakknagymester lehessen! (ismétleltem)

Benne voltam a munkában, szerettem volna azzal foglalkozni, de más feladat is adódott. Előjött a tönkretett dolgok sora, szint belelovalltam magam a bánatba. Minden, még a porszívó zaja is idegesített. Nem tudtam elengedni a rám tört rossz élményeket, csak növeltem magamban. Mindez azért történt, ment nem tehettem azt, amit akartam? Valószínű

Nem mindig sikerül úgy tevékenykedni, viselkedni, beszélni, hogy jól menjenek a dolgok…