Gondolatok

Az ember a szövegfolyamra, bármilyen alkotásra reagál, megérinti, vagy elmegy a szeme előtt, mintha nem is látta volna?

Mai csemege: Találkoztam egy régi kolléganőmmel, alig ismertem rá. Teljesen megfiatalodott, bár mindig jól tartotta magát. – Megszépültél.

Szebb vagy, mint voltál! – mondtam neki. Humorral fogta fel a dolgot, mindig megvolt benne a mosolyra, csipkelődésre, huncutságra való hajlam. Szerencsés természet. Az is igaz, hogy páros táncban versenyzett ifjú korában. Megőrizte lelkében az ifjúságot.

Várom a buszt. Sétálok föl-alá. Egy középkorú nő majd elsodor, amikor elmegy mellettem. Látszott rajta, hogy szinte majd kibújik a bőréből, feldúlt volt. Valami történhetett, ami ennyire kihozta a sodrából. Sütött belőle az indulat, senkit sem akar látni, egyedül akar lenni. Mit lehet tudni, megérteni? Sietett valahová, azért választotta a buszt, a megnyugtató gyaloglás, a mozgás helyett Úgy ült le a mellettem lévő ülésre, hogy háttal ült nekem, majd később billent a helyére. Amikor leszálltunk a buszról, még akkor is szinte vagdalta magát…