Gondolatok

Képes voltam egy napi nyaralás után megszakítani a pihenésemet, hogy 300 km-ről hazautazzak és találkozzam a szegedi és a siklósi rokongyerekkel, de mire hazaértem, ők már elutaztak egy órával korábban. Akkor nem esett jól, hogy nem találkozhattam velük.

(Hat évvel korábban történt. Miért most írok róla? Az érzelmek miatt, meg a tett miatt, pedig akkor már hatvanéves voltam.)

Van, aki úgy tud magáért harcolni, hogy nem sérti meg mások érdekeit. Lehet fiatal, lehet öreg.

Nem használhatod, nem adhatod ki a neked írt levelet, annak tartalmát a levélíró jóváhagyása nélkül.

A rabszolga férfi olyan energiákat élt meg a plátói szerelem miatt, ami a csillagászat, a tudomány felé vitte, amit a csodált nő tanított. A sorozatos magalázást azonban férfiként már nem volt képes eltűrni, és szembefordult a „munkaadóival”, a szeretett nővel, és elhagyta őket. Lelke mélyén sosem tudta elfelejteni a nőt, akit szeretett. (Film, Agora)

Ahogy anyukám szokta, gondolt egyet, és már ment is, elutazott… Bennem is megvolt a pillanat megragadásának képessége, és csak ilyen ösztönös látogatásaim voltak. 

Alapjában nem voltam céltudatos  ember, de tanárként nem lehettem más, kötelező a céltudat. 

Szabolcson is céltudatos voltam, vezetnem kellett egy könyvtárt.

A nyugdíjas életemet pedig a gondolkodás szenvedélye vezérli, persze kell egy kis céltudat is, mégpedig a napi olvasás, filmezés, és írás.

Inkább szenvedélyes vagyok, mint céltudatos.

Nem gondolkodhatok úgy, ahogy szeretnék? Csak azzal foglalkozhatok, amit te leírsz nekem, még akkor is, ha a felét nem is értem… Elvárod tőlem, hogy azt mondjam, amit te szeretnél hallani… Ez bizony önzés.  (Férfiember? Igen.  Most nekem ez a tapasztalatom, de másnak lehet más.)