Gondolatok

Vajon, miért van az, hogy lehet olyan ember, aki kívülálló, mégis  közelebb van a többiekhez, többet gondolkodik róluk, többet tesz értük, mint az, aki belesimul a csoportba?

„…egy bizonyos pontig mindenkivel szót tudok érteni,

meg tudom találni a közös pontokat. Ez biztosít valami számomra nagyon fontos nyitottságot a világ felé.” Minden bizonnyal sokszor elhangzik: „hiszek a kommunikációban, elsősorban az élő találkozásokban, hiszek abban, hogy közelíteni tudunk egymáshoz, ha meghallgatjuk egymást, odafigyelünk egymásra.”

„Hiányzik még a televízió? – Ha olykor bemegyek a stúdióba, akkor megcsap valami nosztalgikus érzés, hangulat. Mint amikor egy hajdani sportoló edzőként kimegy a pályára. Felbukkannak emlékek, de nyilvánvaló, hogy már mások ütik, dobják, rúgják a labdát. – Jöhetne még olyan ajánlat bármely csatorna részéről, amely kísértésbe ejthetné? – Esterházy Péter szavai jutnak eszembe: „Talán a talán volna a leggyakrabban használt szavam, ha nem kapálnám időről időre körbe a mondataimat.” A helyzet azonban az, hogy jól érzem magam a bőrömben, bőven ad kihívást a cégépítés is, és azért elég gyakran adok elő közönség előtt is ahhoz, hogy ez az élvezet is meglegyen.”  (Szegő András: Batiz András: „A magam útját járom”= Nők Lapja, Tévés Kedvencek, 21. szám)

Amikor a lelki problémákat el akarjuk tusolni, és így megyünk bele egy nyelvtanulásba, az nehezen fog menni. Az az elsődleges, hogy valamilyen módszerrel megoldjuk a problémánkat, és utána már jobban megy a tanulás is. Nekem a „Rosszból a jóba” módszer bevált. (Megtalálható: Rosszból a jóba módszer + csurdu = beírta a Google keresőjébe és klikkel, előjön a módszer.)

Mit tesz az emberrel a csalódás? Attól függ, hogy milyen a csalódás és mikor éri az embert? Amíg az embert védi a családi burok, lepergetheti magáról a csalódásokat. Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebben vészeljük át a csalódásokat? Valószínű, hogy szinte felfoghatatlan számunkra, hogy idősebb korban is csalódhatunk, hiszen mind emberismeretben, mind tapasztalatban gazdagabbak vagyunk, lehetünk elég bölcsek is, mégis megtörténhetett velünk, hogy becsapnak, átvernek, meglopnak, betörnek a lakásunkba… Ebben a korban a bánat jobban legyengíti a szervezetet? Lehet. A bánat ifjúkorban is lehet sorvasztó, gondoljunk csak Vörösmarty Szép Ilonkájára, de a valóságban is tapasztaltam hasonlót, olyan lánnyal kapcsolatban, aki a főiskola után, elfáradt, elfogytak az energiái, a csalódás, a szerelmi bánat miatt, kimenekült az életből. 

A szolgáltatók akkor járnak jól, ha odafigyelnek a megfontolt felhasználók véleményére. Minél több a tapasztalatuk, annál jobban tudnak megfelelni a vásárlók igényeinek. A mismásolás, a figyelmetlenség, a konfliktuskerülés csak elodázza a problémákat. Egy üzlet, egy szolgáltató fejlődhet a felhasználók által, nem csak üzletileg… Célravezető lehet a változtatás, közös gondolkodás és megoldás.

Minden lényeges dolog abból fakad, hogy hogyan gondolkodunk arról, amiben élünk. Ki hová akar eljutni? Magáénak érzi-e azt a helyet, ahol él? Mennyire képes azonosulni a „szerepével”? Ha elégedetlen, hogyan képes változtatni a helyzetén? Sorolhatnám a kérdéseket, de inkább idézek egy cikkből: „ – Azért is bízhattak ennyire benned, mert szinte tapintható a nyugalom körülötted. Nem láttalak soha feszültnek, zaklatottnak, dühösnek. Ez min múlik, a neveltetésen, vagy szerencsés idegrendszeren? – Képzeld, tizennégy évesen fogalmaztam meg először magamnak – ki is mondtam – , hogy én akkor vagyok boldog, ha az életem minden területén szélcsend és béke van. Azóta próbálok arra törekedni, hogyha bárhol zűr támad, azt minél gyorsabban helyretegyem, lehetőleg még aznap. A diszharmónia gondolatával sem szeretek lefeküdni. Tudom, hogy apukámtól örököltem ezt az erős törekvést a nyugalomra. Mindig mondják, hogy olyan jó vele beszélgetni, a lénye, a jelenléte megnyugtatja az embereket. Döntő, hogy gyerekként hogyan szólnak az emberhez, mennyire hallgatják meg, mennyire lehet saját maga. Ha valami nem kap teret, az szétzilál. Ha elfogadják, hogy vannak más gondolataink és abban támogatnak, akkor a stressz helyét átveszi a várakozás egészséges izgalma, alig várjuk, hogy bizonyíthassunk. Apukám mesélte, amikor esténként leült az ágyam szélére, mindig arról meséltem, hogy másnap mit fogok gyakorolni, hogyan lehetne jobban csinálni. – Szerintem sok kudarc ért a ritmikus sportgimnasztikában, de azt is észrevette, hogy ezek a kudarcok nem lelomboznak, hanem motiválnak. És ennek megörült, mert úgy érezte, ha másban nem is, abban tud segíteni, hogy lelkesít, ő lesz az első számú drukkerem. Anyukám izgulósabb… a verseny után megmondta, hogy van rajtam plusz kiló, és igazából a másik kislány karikával bizony jobb volt. Ő azzal védett, hogy viszonyítási alapot adott. Az élet minden területén bástyaként áll mögöttünk…” (Vass Virág interjúja, Lányok és győzelmek: Lelki tréning Béres Alexandrával=Nők Lapja 21. szám.) – Idézhetném a teljes cikket, választhattam volna tanulságosabb részletet, de a szülők viselkedése nagyon fontos minta az életünkben, boldogságkeresésben. Vajon milyen szülő Béres Alexandra? Azt is megtudjuk.

Fájhat valami, amit önhibánkból tönkretettünk, nemhiába mondják nekünk, hogy gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk. Nagyon nehéz helyrehozni azt, amit folyamatosan elrontottunk.

Próbál kapcsolatot teremteni, de nem tud, rosszul nyúl hozzá. Az elengedő a legjobb kapcsolattartó?

Kinek mihez van joga? Vannak íratlan és írott szabályok, aminek a be nem tartása megváltoztatja a kapcsolatot.

Aki nem látja meg a másik emberben a másságot, nem tiszteli azt, az sosem fogja megérteni őt.

Aki parancsoláshoz, vezetéshez szokott, nehezen mond le róla, éppen ezért veszítheti el az embereket maga mellől idősebb korában.

Tartottak attól, hogy a nyakukon marad a testvérük. Amikor bebizonyosodott, hogy nemhiába foglalkozik a könyvekkel, filmekkel, az írással. Akkor meg az lett a gond, hogy nem úgy teszi a dolgokat, ahogy azt megszokták tőle, pedig egy testvér öröme, legalább annyira inspiráló lehet, mint az, ha együtt vannak.

Csak mások véleményére tud hagyatkozni, nincs számítógépe, nem is igényli, hogy szembesüljön az igazsággal.

Minden korban fontos, hogy hagyjuk a másikat élni, mégpedig a gyermeket gyermekként, és mindenkit akként, ahogy ők az útjukat járják, senkit sem sértve haladnak az úton.

Csurdu: Minden út

Csurdu: Minden út

Minden út, mit megteszek,

Nem hiába teszek meg,

 Napról napra nő bennem,

Jövőre is bennem lesz.

 

Minden út, mit megteszek,

Hozzátok is elvezet,

Ott láttok - e engemet,

Ha az útra tévedtek?

 

-

csurdu - Balogh Márta