Gondolatok

Fényben élt. Sosem félt. Jót remélt. Mert álmodni. Nyert. vele.

Ha a bánat lánca elszakad, megkönnyebbülhetünk.

Mit tesz az ember magával? Elhanyagolhatja magát. Ha gyerekkorban megfelelő figyelemmel megtanuljuk a testi-lelki

egészség művészetét, akkor felnőtt korban is törődünk ezzel, nemcsak akkor, amikor már baj van. Mire van szemünk és fülünk? Az életünkben a legfontosabb a vállalt feladatok jó megoldása. Az jár a fejünkben, az foglalkoztat bennünket, Halljuk a barátoktól, hogy hogyan vigyáznak arra, hogy ne szedjék fel a felesleges kilókat, de az érzékeink a munkához tapadnak, meg az ösztönös evésre. Mi hiányzik a megértéshez? A tudatosítás. Én is vagyok, nemcsak a munka. Vigyázok az egészségemre, megfelelően táplálkozom és „sportolok”. Minden kis eredménynek úgy örülök, hogy egy nagyot sétálok vagy tornázom. – Vajon, képes vagyok felfogni az üzenetet, vagy megint elmegy a fülem mellett?

„Korán keltem. Hol az arany?” – Aki nem keresi, az megtalálja.

Az orrom előtt is matatott valaki, de én nem a holmikra figyeltem, hanem fényre, ami mindig tovább visz, mint a sötétség, a bűnözés. Természetes, hogy az ember azért vesz meg megfontoltan holmikat, hogy az övé legyen mindörökre, nem akar csereberélni…

Amire jól felkészülünk, kellő energiát szánunk, az sikerül is. Ma megtapasztaltam, fejben dőlt el minden.

Vajon, azok az emberek, akik önzetlenül foglalkoztak másokkal, önzetlenül segítettek mestermunkában, egyebekben, őszinte tiszteletnek örvendenek, megjegyzik a nevüket?

Ha kimondhatjuk, amit akarunk, jobban mennek a dolgok?