Gondolatok

Tudjuk, kettőn áll a vásár, mégis sokszor megfeledkezünk erről az igazságról.

Ki tud elemezni? Akit érdekel valamilyen téma és képes anyagot gyűjteni hozzá, a tapasztalataiból is merít, és mélyebbre ás, mint egy-egy véleményező.

Kikkel találkozunk? Vannak ismerősök az utcán, akikkel válthatunk néhány szót. Hová járunk közösségbe? Ki látogat meg minket? Hogyan viseljük el az egészségügyi problémákat? Kérünk segítséget egy-egy orvostól? Tudunk változtatni a szokásainkon? (Sorolhatnám még a kérdéseket, amit azért fogalmaztam meg, mert idősebb korban is lényeges, hogy mi van velünk…) 

Sansa olyan tapasztalatokat élt meg, ami miatt sajnálja azt a régi önmagát, aki annyira szeretett volna királyné lenni Joffrey mellett…

Ha nem is ilyesféle tapasztalatokat élnek meg a nők, vagy a férfiak manapság, de számtalan negatív élménnyel találkozhattak életük folyamán, ami megváltoztatta a gondolkodásukat, de ez nem jelenti azt, hogy csak rossz dolgok lehetnek, hiszen az élet tele van jó meglepetéssel, még akkor is, ha nem szívesen szembesülünk az új lehetőségekkel…

Dong Yi örökölte apja szellemét, arra született, hogy segítsen a szegényeken. „Úrnőként” lehetőséget teremtett arra, amire vágyott, az elnyomottak prókátora lett.

Érzéke volt hozzá, hogyan tűnjön figyelmesnek, pedig nem ilyennek ismertem meg. Nem szakítottam elég időt a megismerésére? Lehet. Nem volt kollegiális. Határozottan képviselte a saját érdekeit, ami nem lenne gond, ha nem szedne rá másokat. Egy-egy ember úgy él az emlékezetünkben, ahogyan viselkedett velünk szemben. Ha a hallomásokból (az olvasottakból) vonunk le következtetéseket, a képzeletünk hívja létre az embert, még akkor is, ha látásból ismerjük őt, de a fantáziakép nem olyan igazi, mint az ismeretlennel való együttműködés, megismerés és megélés.

Sosem felejtem el azt az esetet, ami 1976-ban történt. Mentem hazafelé a szállóba, már közel voltam a lakhelyemhez. Hangot hallottam, hátranéztem. Egy torz arcú, hosszabb hajú, vérbe boruló szemű férfit láttam. Megugrottam, szaladni kezdtem, éreztem a veszélyt. – Ha nem állsz meg, megöllek! – ordította a férfi. Már kiabálhatott, mert a házsarok után, pillanatok alatt bejutottam a szállóba. A portán többek között egy nyomozó is volt, én pedig elmondtam a történteket. Az emberek kimentek körülnézni, de a férfinak nyoma veszett, eltűnt, mint a kámfor. – Számomra ez a tapasztalat arra volt jó, hogy megtanuljak félni. Ezek után egy ideig, estefelé nem szívesen mászkáltam a bokrok közötti úton. (A hetvenes években nemigen voltak rémtörténetek. Számomra is furcsa volt, hogy éppen én találkozom olyasmivel, ami nem jellemző ezekre az évekre. Volt olyan ismerősöm, aki autóstoppal járt-kelt Európában, csak jó élményeket szerzett. Nem kellett félni attól, hogy megfenyegetnek, kirabolnak...)

Hinni akarok abban, hogy a szeretteimnek megvan a magukhoz való eszük. 

Szeszélyes az április mondja a mondás. Érezzük a bőrünkön, mégis van benne szépség. Gondoljunk csak az orgonákra és az ezernyi más virágra! Az április is elmúlik, a vége felé jár. Szél van. A fák hajlonganak, hajladoznak az ablakom előtt. A hőmérséklet pedig tizenhárom fok. Holnap már jobb idő lesz.

Nem múlik el a zene...

Nem múlik el a zene a szívemben-lelkemben. Agyam őrzi a jeleket, a ritmust. Amivel születik az ember, azt nem veszítheti el, hiszen erre épül az élete. (Ismétlem.)

-

csurdu - Balogh Márta