Embermás/ Ellenség (Enemy)

A káosz megfejtésre váró rend. (Jose Saramago) – Nagyvárosi képpel kezdődik az Embermás regény filmje, az Ellenség (Enemy). Színtelen a kép, mintha homály fedné. Majd egy zárt szórakozóhelyen, a sötétségben csak időnkénti fényfolttal,

a férfiak arca látszik, nagyon figyelnek, a furcsa sztriptízbárban, egy levesestálban mérges pókot tálalnak fel, amit egy nő éppen a cipőjének vékony sarkával próbál eltalálni. A mindennapok képe következik: „Adam rosszkedvű, magának való férfi. Történelmet tanít. A Torontói Egyetem, és a diákokon kívül az egyetlen emberi kapcsolata a barátnője, Mary, bár a vele töltött időtöltés szinte csak a szexre korlátozódik. Amikor az egyik kollégája ajánlására megnéz egy filmet, megdöbbenve fedezi fel, hogy a főszerepet játszó színész az ő tökéletes hasonmása. Adam elsöprő vágyat érez, hogy találkozzon Anthonyval. Hamarosan azon veszik észre magukat, hogy az életük bizarr módon összefonódik egymással.” –  Annyira nagy a hasonlóság, hogy Adam végül is rááll arra, hogy partnert, feleséget, barátnőt cseréljenek egymással, de csak a színész akarja nagyon, a tanár csak kényszerűségből egyezik bele. A színész, Anthony nyughatatlan, a tanár, Adam pedig olyan, mintha mindig várna valamire, ami majd meg fog történni. Anthony édesanyja feddi fiát, hogy próbáljon megállapodni, a felesége babát vár, itt az idő, hogy jó útra térjen. Ebben a filmben a hetedik érzék rosszul működik a tanárt félrevezette, pedig valójában a minden ember, akiben ez megvan, ráérez valamire, amit meg kellene tennie. A zene aláfesti a kétséges tartalmat, mintha semmi sem lenne valódi, minden csak ideiglenes, átépíthető, felejthető. A színész, Anthony követi az újdonsült partnerét, de nem volt szerencséje vele, miután a kocsiban ültek, a lány felismeri a jegygyűrű nyomát. Mary megérzi, hogy nem a barátja van mellette? Nem erről van szó, csak most feltűnik neki valami, amire eddig sosem figyelt fel. Tudhattuk eddig is, hogy nem teljes a kapcsolata a tanárral. Veszekednek. Ki akar szállni a kocsiból. A színészt felháborítja lány viselkedése, nem tudja uralni a kormányt, és felborul az autó. Csak a rádióból hallunk a történtekről, a balesetről. A tanár pedig Helen társaságában van. Engedi, hogy az asszony azt tegyen vele, amit akar. A zakó zsebében megtalálja a felbontatlan borítékot, amit még ő hozott el a színész volt cégétől. A szigorúan titkos borítékban egy kulcs volt, ami nagyon izgatja  Adam-et. Közben Helen eltűnik, Adam keresi, de mintha egy óriáspók lenne vele szemben. – A történet mikor válik izgalmassá? Amikor a férfi kitalálja magát új helyzetben, Kettős életet él. Ha a pók szimbólum, akkor megvan az üzenet: élned kell és haladnod tovább! 

 
 
 
Ellenség/Enemy/

magyarul beszélő, kanadai-spanyol thriller, 90 perc, 2013

rendező Denis Villeneuve

író José Saramago

 

Adam/Anthony Jake Gyllenhaal Helen Sarah Gadon Mary Mélanie Laurent Anya Isabella Rossellini

Anthony's Concierge Tim Post

 
„A Nobel-díjas portugál író, José Saramago Az embermás című regényére az a Dennis Villeneuve vetett szemet, aki a Felperzselt földdel vált ismertté, hogy aztán 2013-ban az év egyik legemlékezetesebb produkciójával, a Fogságban című gyerekrablós thrillerrel jelentkezzen. Ezt követően annak színészcsapatából magával hurcolta Jake Gyllenhalt (miután Javier Bardem nem érezte magát alkalmasnak a szerepre, Christian Bale pedig nem ért rá), hogy megvalósítsa a bizonyára minimális költségvetéssel rendelkező Enemyt, mely hazánk mozijaiba okkal nem fog soha eljutni. A sztori mozgatórugója egy történelemprofesszor, Adam (Gyleenhal), aki fásultan, a kialakult napi rutinja szerint éli életét. Amikor egy este megnéz otthon egy könnyűnek ígérkező vígjátékot, döbbenten fedezi fel, hogy az egyik mellékszerepben egy rá kísértetiesen emlékeztető férfit lát. Nyomozását követően rá is akad hasonmására, egy jelentéktelen színészre, s úgy dönt, felveszi vele a kapcsolatot. Ez az, amit nem kellett volna...” (NET)

 

 

A valóságból a képzeletbe

Az élete egyhangúságát oldja fel a képzelete játékával.

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

Ha az Ellenség című film egy filmszerű képes játék, akkor játsszunk el vele! Ki mit gondol?

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

A fény mellett ott az árnyék – mondta a beszélgetőpartnerem, amikor az Ellenség című filmről beszéltem neki. - A képzelet mindig vitatható? - A gondolati tartalom felülemelkedhet a valóságon…

Ha végigfut rajtad egy pók, szerencséd lesz - mondja a mondás.

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

Elgondolkodtatott az Ellenség cím. Miért találna ki az ember olyan alakmást, embermást, aki nem a barátja, hanem az ellensége?

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

A filmhős tanár, professzor nem indított meg bennem semmit. A tanóráján történelmet tanított egyetemistáknak, előadott, talán beszédesebb volt önmagánál. Elvolt, mint a befőtt, sőt lehetett volna egy robot, akit emberbőrbe bújtattak. Hiányzott belőle az erő, az elevenség. 

A képzelete viszont életre kelt, éppen önmaga ellentétét találta ki, az embermást, bár őt is szélsőséges formában hozta létre a gondolkodása, egy nyughatatlan embert alkotott, aki virágról virágra száll, pedig a felesége törődik vele... 
Az anya inti fiát, próbáljon megállapodni! 
Vajon, hogyan illeszkedik a filmben a pók szimbólum? Ha ismerjük a pók totem jelentéseit, akkor pozitív a kép, ha pedig nem, akkor negatív a jelentése. 
 
"A pók igencsak hosszú történettel bír a kultúrákban. Ősi szimbóluma a mágiának, misztériumoknak, erőnek, növekedésnek, s az időnek. A pók és a hálója emlékeztet minket arra, hogy minden döntésünk és választásunk kihat az életünkre. Amikor megjelenik nekünk, üzen nekünk, hogy figyeljünk arra, amit teszünk. Tegyük fel a kérdést magunknak, hogy döntéseink mennyire befolyásolják életünket, s hogy hogyan is fejleszthetnénk azon. De gondolnunk kell másokra is, hogy döntéseink mennyire hatottak az életükre. Ám a pók hálója többre is mutat. Manipulálhatjuk a gondolkodásunkat, hogy később hogyan is szeretnénk élni az életünket. " (NET)
 
 
 
-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

Szerintem a film cselekményét nem kell szó szerint venni.

Ha nem úgy értelmezzük  a képsorokat, ahogy látjuk, több magyarázat is szóba jöhet a történetre. Az Embermás cím jobban illik rá mint az Ellenség. Beszédes cím. Én a helyedben utána járnék a pók szimbólumnak. Akkor talán értelmet nyer a lényeg.

Szerintem a történet cselekménye fejben van. A befásult tanár képzelgése, milyen lenne egy másik énje, miben élné ki vágyait. Férfi, tehát a szexualitás fontos. Pók? Élet-halál-végzet-romlás-feketeözvegy-vágy-teremtés. Pókháló: közzéppontból kiinduló, élet és halál, sors (mitológia).

Csurduwebmester 

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

A pók totemállat.

"Az indiánoknál a pók a védelem szimbóluma is. A pók tanító volt és védelmezője a rejtett tudásnak. Indiában a pók jelöli azt, hogy nem minden az, aminek látszik. Egyiptomban teremtésnek, az újrateremtésnek a szimbóluma. Neith istennővel kapcsolják össze. 


A pókok nagy terveket és titkokat rejtegetnek. Az indiánok azt mondják, hogy a Pókasszony fonta az életet és az élőlényeket, s hogy minden ezen a fonálon csatlakozik egymáshoz. Egy régi történet szerint a pók adta az első ábécét az embernek, hogy kommunikálhasson a másikkal. 

A pók totem egyensúlyt tanít a múlt és a jövő között, a fizikai és a szellemi világ között. Az erő és a gyengédség kombinációja. Segít felébreszteni a kreatív tehetséget. Emlékeztet, hogy a múlt mindig kapcsolatban áll a jövővel. 

A pók üzenetéhez tartozik, hogy élned kell, haladnod tovább. Gondold át a lépéseidet, s hogy kikre leszel vele hatással. Egyensúlyt teremts az életedben, s figyelj oda minden apró rezgésre a hálódon, mert jutalmat rejthet. 

Minden hálórész kapcsolatban áll a középponttal, így tehát ne felejtsük el, hogy honnan is indultunk. 

Akik a pók totemmel rendelkeznek általában sikeresebbek az írással kapcsolatos varázslatokban.

A pók igencsak hosszú történettel bír a kultúrákban. Ősi szimbóluma a mágiának, misztériumoknak, erőnek, növekedésnek, s az időnek. A pók és a hálója emlékeztet minket arra, hogy minden döntésünk és választásunk kihat az életünkre. Amikor megjelenik nekünk, üzen nekünk, hogy figyeljünk arra, amit teszünk. Tegyük fel a kérdést magunknak, hogy döntéseink mennyire befolyásolják életünket, s hogy hogyan is fejleszthetnénk azon. De gondolnunk kell másokra is, hogy döntéseink mennyire hatottak az életükre. Ám a pók hálója többre is mutat. Manipulálhatjuk a gondolkodásunkat, hogy később hogyan is szeretnénk élni az életünket. " NET)

-

csurdu - Balogh Márta