Egy új intézmény megszületése és kisugárzása

Mottó:

Nem veszíti el önmagát az, akinek mások kezet nyújtanak. Előfordulhat, hogy mindenki visszahúzza a kezét, és akkor mi marad? - Marad a könyv, az egyedüllétben is vigasz lehet.

Éljük az életünket, és visszatekintve történelem lesz belőle. A mi városunk történetében az egyik fontos, történelmi pillanat volt a József Attila Városi Könyvtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár (a szakszervezeti könyvtár)  egyesítése Munkás és Ifjúsági Művelődési Központtá. Későbbi elnevezése: Munkásművelődési Központ és Könyvtár: MMKK. Egy új lakásba költözés is nehézségekkel jár. Akkor elképzelhetjük, hogy mit jelenthet a közel 200 000 kötetes könyvállományt költöztetni, egy új rendszert teremteni, egy új könyvtárat létrehozni. Ennek az új könyvtárnak a szervezője, a munka irányítója Venesz Béla, a volt József Attila Városi Könyvtár igazgatója és a leendő könyvtár vezetője. Meg kellett tervezni, szervezni az egész munkát, a szállítást, a rakodást, az autóról ki-be pakolást, a régiek és az új könyvtár, a három intézmény közti kapcsolatot, az új könyvtártermek könyvekkel való telítését, felöltöztetését. Megtalálhatók a sínpályás gurulós szekrények, a "tömörraktár", ahová kis területen nagyon sok könyvet, és egyéb dokumentumot el tudtunk helyezni. - Mennyi apró munka előzte meg a költözést! Katalóguslapokat másoltunk, könyveket kötöztünk, megszámoztuk a csomagokat, hogy a raktári rend lehetőleg megmaradjon.  Mire a régi könyvtárak polcai üresen álltak, eltelt egy kis idő. - Az is igaz, hogy több érettségizett fiatal kezdte meg munkáját, akik olyan lelkesedéssel dolgoztak, mintha a halhatatlanságukért küzdöttek volna. Közülük néhányan: Nagy Katalin, Balogh Márta, Czékli Mária, Kocsis Éva, Taródi Tamás stb. Érdem volt túlszárnyalni egymást a munkában, mert folyt a rivalizálás a józsefesek és a vörösmartysok között. Máig sem tudom, hogy melyik csapat volt az ügyesebb, csak azt mondhatom, a vörösmartysok barátságosabbak, közvetlenebbek voltak. A "csataláncos" pakolás gyors volt és megbízható. A vezetők és a "régi könyvtárosok" velünk együtt pakoltak, dolgoztak: Tóth Jánosné, Szabó Zoltánné, Kálmán Józsefné, Katona Zsuzsanna, Lukács Mária és még sokan mások. Jelszavunk: "Igyekezz a könyvekkel, látni akarom a sort a polcon!" Az üres polcok egyre teltek, majd megteltek. Végig néztük az egészet. Megcsináltuk, jöhet a többi munka! Örültünk. Bejártuk a könyvtári tereket. Az emeleten kapott helyet a felnőttkönyvtár, a kutatószobákkal, az előadóteremmel, a mellékhelyiségekkel. a földszinten található a gyermekkönyvtár a játszószobával, az előadóteremmel, a hallban a ruhatárral és egyéb helyiségekkel. Két kölcsönzőteret alakítottak ki. A felnőttkönyvtárnak volt olvasóterme is. A földszinti belső raktár a gurulós szekrényekkel nekünk is újdonságként hatott, meg a könyvszállító lift, amivel a könyvek útját gyorsíthattuk meg. Itt vannak az irodák is. A pincében is rendezett könyvraktár és folyóirat lerakat található. Akkoriban találkoztam először egy különös fiatalemberrel. Nyersen, szókimondóan beszélt, de segítőkészen, minden feladatra készen állt. Balogh Gyulának hívták, műszerész volt. Az igazgatóhoz, Venesz Bélához fűzték eltéphetetlen szálak, az emlékezetes, a régi Görbe utcai könyvtár hozománya. A barátság, a tisztelet és a közös munka, ami összekötötte a két embert. Gyula segített a technikai eszközök karbantartásában, aki szerette a természetet, kutató-bogarászó ember,  sokat olvasott, izgatta a történelem, nyitott a világra. Vele és a többiekkel együtt indultunk azon az úton, amely az új könyvtár létrehozására, az intézmény működőképességére irányult. A ránk eső feladatokat,  a megszabott utat felelősséggel vállaltuk. - 1974. november 4-én a Munkás Ifjúsági Művelődési Központot (a későbbi Munkásművelődési Központ és Könyvtárat) átadta a városnak Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet főtitkára. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, az új munkásotthon példája az összefogás erejének. Ez a művelődési intézmény azért született, hogy a szocialista művelődést, a kulturális felemelkedést szolgálja. Feladata, hogy a szocialista életmódot és magatartást megerősítse. Nemcsak a várost szolgálja, hanem a járást is. Az egyesült intézményt a könyvtárosok, a népművelők "működtetik", mivel a könyvtár és a klubszárny összetartozik, az intézményvezető Molnár Andrásné, a könyvtár igazgatója Venesz Béla. - Özönlött a nép az intézménybe, így lehetne jellemezni az első időszakot. A gyernekkönytár naponta több száz gyermeknek kölcsönzött könyvet, ezen felül látogatókat fogadott, nemcsak személyeket, hanem csoportokat is. A felnőttkönyvtár sok szocialista brigád, KISZ-szervezetek kulturális vállalását segítette. Könyvajánlások, forgatókönyvek készültek a "Kell a jó könyv!" művelődési mozgalomhoz, az évfordulós eseményekhez, vetélkedőkhöz. A felnőttkönyvtárban is több százan kölcsönöztek könyveket naponta. A könyvtári látogatók száma napi ezer fő, pedig az előadótermek látogatottságát nem is vettem hozzá. - Az emberek mozgékonysága, lelkesedése, tenni akarása szemmel látható. Az 1974-75-ös évek kulturális forradalma a szemünk előtt zajlott. - Az új könyvtár látványos, tetszetős külseje, berendezése, tárgyai díszei, szőnyegei több ember szépérzékéről tanúskodtak. Otthonossága melegsége, a jó légkör, a jó hangulat is csalogatta az embereket, meghódította a várost. Kevés ilyen modern, jól berendezett intézmény született az országban. A vendégeink szívesen jöttek ide. Országosan elismert reprezentatív intézmény volt a miénk. Jó példa arra, hogy a kor színvonalát mutassa, egyesítve a szépet, a hasznosat, a külsőt és a belsőt. - A könyv önmagában is sokat jelent az ember számára. Ha ehhez még hozzáadjuk a könyvtáros munkáját: a beszerző, a feldolgozó, raktározó, az olvasószolgálati, a katalogizáló munkát, akkor a könyv értéke még inkább megnő. A könyvtáros a könyvtár szellemi kincseit kézben tartja, folyton gyarapítja és rendezi. A könyvtárban végzett minden munkamozzanat az olvasó érdekében történik. Dolgozhattunk a feldolgozóknál, a hálózatban, a gyerekkönyvtárban, a felnőttkönyvtárban, de megvolt a felelős munkaterülete mindenkinek. - A szocialista ország 30 éves, a város 25 éves évfordulójának tiszteletére 1974 decemberében a pártbizottság és a szakszervezet három fordulós vetélkedőt hirdetett meg. A könyvtárosok segítettek a felkészülésben a vetélkedő résztvevőinek. A versenyzők a város múltjával kapcsolatos tárgyi és írásos emlékeket, a városlakók mozgalmi tevékenységére vonatkozó dokumentumokat gyűjtötték össze. Ezek a gyűjtött dokumentumok a könyvtár helyismereti-helytörténeti gyűjteményében is helyet kaptak. A helyismereti gyűjtemény tervezése, szervezése, ápolása, a helyismereti feldolgozó munka szívügye volt Venesz Bélának, a könyvtár igazgatójának. Több kollégám osztozott ebben a munkában. - Emlékeimben frissen él: készültünk az alapfokú könyvtáros vizsgára, megvolt a tankönyvünk, faggathattuk a kollégákat, konzultációra jártunk, komolyan vettük. Elérkezett a könyvtáros vizsga napja: 1975. január 13. A vizsgabizottság tagjai voltak: Venesz Béla könyvtárigazgatónk, Hegedűs Éva és Neményi László Székesfehérvárról, a megyei könyvtár munkatársa. Tőlem azt is megkérdezték: - Mit jelenthet a gyermek olvasóknak a kölcsönzőtér homlokzatán megjelenő meseképek sorozata? - Egyrészt a meseképek megmozgatják a gyermeki fantáziát, a mesehősök a gyermekvilág szereplői.  Másrészt: a gyermekek sajátjuknak érzik a filcképeket, mivel szakköri keretben maguk készítették azokat. Tudják, hogy az egyes képek melyik meséhez tartoznak. A könyvtárba jövet az az első, hogy bemutatják a képeket a vendégeknek, és megjegyzik: "gyerekek készítették." - Közösségben, jó hangulatban, őszintén, egyszerűen éltem, mint a többi ember. Hittem a szó erejében: "Együtt a dolgozó néppel, a munkásokkal!" Minden feladatot jó szívvel csináltunk, mert fontosnak éreztük. A jelszavaknak, a feladatoknak megvolt a maga súlya az én életemben. Hajlamos voltam komolyan venni olyat is, ami mellett többen elmentek, mert nem fért bele az idejükbe, vagy más okból. Ki-be jártam mások életébe, a szó nemes értelmében. Vállaltam, hogy megosztom a saját életemet. Életmintákat, családmintákat láttam. Jellemző volt a vendégszeretet. Rokonomnál Zsedrovics Ferencnél nevelődött még egy ismerős család kisgyermeke, mert Kovács néni, a nagymama el tudta vállalni a saját unokái mellett. Mindig sokan voltunk és hozzászoktunk. A családok ajtót nyitottak egymásnak, szinte "átjáróház" lett az életterük. A vezetőink adták az életmintákat a társadalmi együttélésre, az új életmódra. a mindennapokban az otthonok is a társadalmi együttélés színtereivé váltak, hiszen tele volt a lakás kollégákkal, barátokkal, vendégekkel. Az élet kitágult , társadalmivá érett. Emlékezetes maradt az első könyvtáros bébi, P. Katalin megszületése, aki egy ilyen nyitott családba érkezett meg. Az ő édesanyja, P. Józsefné igazán akarta, hogy a munkások életmintát, családmintát kapjanak, hogy lépéseket tegyenek a saját életvitelük megváltoztatására. A dunaújvárosi emberek többsége vállalta a művelődési, kulturális mozgalomban való részvételt. Az MMKK szervezte a budapesti színházlátogatásokat, amelyek a munkásoknak is nagy örömet jelentettek, és akinek egyszer már megvolt az élménye, az többször is szívesen ment színházba. Az emberek nem merültek el a saját intimkörükben, nyitottak a világra. Nemcsak az otthonok, hanem a munkahelyek is törekedtek a jó hangulat megteremtésére, a barátkozásokra,  a közvetlen emberi kapcsolatokra. - Barátságok szövődtek mind a könyvtárosok, mind a népművelők között. Tömegeket kellett kiszolgálni, mégis ment a munka. Az én kapcsolataimban sok ember kapott helyet. Dolgoztam Tertinszky Edittel is, aki a rádiótól jött Dunaújvárosba, műsorvezetőként dolgozott az MMKK-ban, a szocialista brigádoknak szervezett programokat. Egyik közös élményünk: Gergely Mihály Józsáék című könyvének bemutatása. Edit tartotta a vitaindító előadást, én pedig felolvastam a szemelvényeket. Többször együtt mentünk haza, mert ő is a Dunai Vasmű IV-es munkásszállóján lakott.  Előfordult, hogy szórakozottságból véletlenül rálépett a fűre, és a rendőr megbüntette. Nagyon érzékenyen érintette, bántotta a dolog. Alkotó ember volt, írásai maradtak az utókorra. - A városi művelődési, kulturális mozgalomban helye, szerepe volt a Haladás Eszperantó Körnek. 1975-ben Dunaújvárosban készültünk a Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Találkozóra. Eszperantó kitűzőket csináltunk filcből és papírból, biztosítótűvel feltűzhettük. Kicsi eszperantó zászlókat is készítettünk. A Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Találkozóra érkezett vendégekkel, külföldiekkel együtt vonultunk fel május elsején. Külön csapatot alkottunk a felvonulók között, előttünk a fehérruhás táncosokkal. A Dunaújvárosi Hírlap megörökítette a csapat első sorát. Jelen voltak az eszperantó mozgalom Dunaújvárosban élő nagy egyéniségei: Gádory István, Bódis Károly, Máté Emil, Németh Sarolta, Őzse Sándorné, Sztankó István. A felvonulás után a Vasmű Klubban kaptunk helyet. A nagyteremben, a színházteremben adtunk műsort , és a vendégek is felléptek. Tánccsoportok, zenészek is voltak. Többek között én is szavaltam eszperantóul, mégpedig Petőfi Sándor Szeptember végén című versét. A vendégeink között még arabok is voltak. Jó hangulat kerekedett, táncoltunk, beszélgettünk. A szünetben címeket cseréltünk, levelezőpartnereket találtunk. Kiderült, hogy Máté Emilnek volt a legtöbb levelező partnere, sokat utazott, kiállításokon mutatta be levélboríték-gyűjteményét, a csodálatos bélyegekkel. Gádory István pedig külföldi eszperantó kongresszusokon tartott előadásokat. A Barátság iskolában Bódis Károly az eszperantót is tanította, és országosan, meg külföldön is elismert eszperantista tanár, pedagógus volt. - Az eszperantó gyakorlása, a külföldiekkel való beszélgetés élményt adott. Több nemzetközi találkozót kellene szervezni! -  ezzel a gondolattal indultunk hazafelé. - Az MMKK és a Bartók Béla Művelődési Ház kollektívája baráti beszélgetésre gyűlt össze a Bartókban. Péterffy Attila, a Bartók igazgatója bemutatta a művelődési házat, beszélt a zenei, színházi tervekről, de mindez nagyon jó hangulatban zajlott. A könyvtárosok és a népművelők  is tudtak párbeszédet folytatni egymással, ha akartak. Megvoltak, megmaradtak a kapcsolatok. Az MMKK is vendégül látta a bartókosokat. Sokat nevettünk. Egymást noszogattuk a szereplésre. Mindig akadt a társaságban egy-egy ember, aki felvállalta a "bohóc" szerepét, és oldotta a hangulatot, szórakoztatta a többieket.  Népművelők, könyvtárosok,  újságírók tartoztak a KISZ csoportunkba. Vetélkedőket szerveztünk és mindegyiknek más ember volt a favorítja. Politikai és filmművészeti műveltségéért Erdős Erzsébetet díjaztuk. (Szécsenfalviné) Lukács Mária a színészi, kommunikációs, és alkalmazkodó képességeivel tűnt ki. Zombory Mária bábkészítésével, előadókészségével, erőteljes egyéniségével hatott ránk. Nagy Katalin pedig a humorával aratott sikert. Katona Zsuzsa gyors tempójával, felfogásával, logikájával, tárgyilagos gondolkodásával, határtalan munkabírásával emelkedett ki az átlagból. Nekem is megvoltak a kiemelkedő tulajdonságaim: az íráskészségem, a megbízhatóságom, a segítőkészségem. A mindennapok munkájában Kálmán Józsefnéra, Gyenis Jánosnéra, Kemény Dezsőnére, Szabados Margitra mindenkor lehetett számítani. Akkor még nem ismertem Marosán Évát, csak a hírét hallottam, amely szerint megfogadta, hogy neki három gyermeke lesz. Egyke volt, hiányzott neki a testvér. A vezetők jó szemmel válogatták ki az embereket arra a küzdelmes munkára, amit egy művelődési háznak, egy központi könyvtárnak fel kellett vállalnia. Varga Zsuzsa, Tóth Jánosné, Szabó Zoltánné publikált. - Miskolczi Miklós újságíró meglepte a várost. 1975-ben megjelent: Az első évtized (Dunapentelétől - Dunaújvárosig) című könyve, ami sokat segített a könyvtárosoknak is, amelyet a Városi Tanács adott ki, és Sófalvi István tanácselnök írta meg a könyv  előszavát. - Az olvasószolgálatban nagyon résen kellett lenni, mert a gyerekek sokszor csak egy-egy szót tudtak a címből, vagy egy-egy részt a könyvből, de érdekes módon mindig megfejtettük a kívánságaikat. A felnőtteknél is előfordult hasonló. Jóban voltunk a világgal, a seregnyi emberrel, de ez nem jelenti azt hogy nem voltak konfliktusok. Visszajáró képek az ismerős könyvtárlátogatók képei, kicsit megkopnak, de nem felejtődnek el. - Kellemes élményeim vannak a főnök, a vezető és a beosztott viszonyról, mert a főnök nem épített bástyát maga köré, nem különült el, minden munkafolyamathoz értett, sőt még olyasmihez is, ami nem a szakterülete. Béla bácsi sakkozott, fényképezett, rádiókat szerelt, főzött és mindezt a komolyan vett hivatása mellett, amikor alkalma volt rá. Megünnepeltük az 1974-ben kapott kitűntetését, a Miniszteri Dicsérő Oklevelet. 1975-ben "A szocialista könyvtárügy 25 éves emlékplakett" jogos tulajdonosa lett, és mi is osztoztunk az örömében. - Ültünk az előadóteremben, névnapot ünnepeltünk. Szívesen voltam együtt a kollégáimmal, jó szívvel hallgattam őket, ismerkedtem velük. Emlékezetes maradt számomra a hattyútörténet. Tóth Jánosné elbeszélése szerint a férfiak kedvelték a csinos könyvtáros lányok társaságát. Örömmel vették, ha foglalkozhattak velük. Már az ő kedvükért is elolvastak legalább egy-egy könyvet. A "hattyúk" becenevet adományozták a lányoknak. A hattyú nem mindennapi jelenség. Ez a név, ez a kép hízelgett a hiúságuknak. Hattyútáncot lejtettek, kecseskedtek és a dolgozók, a férfiak csupa szépeket mondtak nekik, jó volt hallaniuk. Egyszer aztán vége lett az illúziónak, valaki tagoltan, világosan, érthetően kiabálta: - "Gyertek fiúk! Itt a hat tyúk!" A nevetés sem maradt el. - Emlékezetesek maradtak számomra a szakszervezeti gyűlések is. Megkaptuk a tervezett művelődési programokat, aszerint kellett dolgoznunk. A könyvtárosok vállaltak különféle feladatokat, többek között kisgyermekek megőrzését a játékszobában, vetélkedők lebonyolítását. - 1975-ben a könyvtáros és népművelő lányok barátságos futballmeccset játszottak. A könyvtárosok győztek 1:0-ra. Az én átadásomból született a gól, Kocsis Éva rúgta a labdát a hálóba. - Könyvtáros találkozókat tartottunk egy-egy kolléga lakásán: Pethő Klárinál, Szécsenfalviéknál, Tóth Marinál, Erdős Erzsinél. Nem maradhatott el a palacsinta, a sült burgonya, az ételkülönlegesség, a sós és az édes sütemény, meg az ital sem. Ezeken a találkozókon is beszélgettünk a feladatokról, a tervekről, az eredményekről. Kellemes képeket őrizhetünk magunkban, amelyek szebbé tették az életünket. Nem feledhetem az első közös május elsejét. Hatalmas előkészület előzte meg. Óriásbábokat, felvonulási díszleteket alkottunk. Meg akartuk mutatni, hogy rajzolni is tudunk, meg festeni és ötleteket gyártani. Időre végeztünk. A nagy esemény reggelén szólt a városébresztő, kellemes zene. Aki nem akart, vagy nem volt hangulata felkelni, még az is erőt vett magán, és részt vett a felvonuláson. A Május elseje korábbról is élmény maradhatott annak, aki hagyta magát sodortatni a jóval, az eseményekkel. MMKK felirat volt még a léggömbünkön is. Nagy sikert arattunk a felvonulásunkkal A kellemes élmények szerencsére megmaradtak. A vezetőink demokratizmusát máig őrzöm magamban, és meg is tartom. A vezető nem várt másra, fogta a munkát, hitt a közélet tisztaságában, a szakemberek fejlődésében, a közösségek vezetőiben, a társadalom irányításában, irányíthatóságában, az emberi öntudatban, az egyéni és a társadalmi körök helyes működésében. A vezetők és a beosztottak bére között nem volt nagy különbség. Az emberek igyekeztek jól élni egymás társaságában. Örök igazság: egy kis csavar a gépszerkezetben ugyanolyan fontos, mint az elv, ami szerint működik, az egyik a másik nélkül nem működhet megfelelően. Mást mutat a statisztika, mint ami bennem megmaradt. Szerettem a nyüzsgést, nem zavart a tömeg, de több száz ember fogadása, kiszolgálása napi rendszerességgel emberpróbáló feladat, - "Együtt a dolgozó néppel!" felirat, jelszó nem frázis, nem üres beszéd, hanem vállalási  keret volt, súly súllyal nehezedett rám. Mások gondolatai mindig komoly hatást keltettek bennem. "Együtt a dolgozó népért" - a tevékeny ember megbecsülése, a munka tisztelete élt bennem, és nem a szólam. 1974-75-ben a közéletiség a legtöbb ember számára természetes. Gondoljunk csak a brigádmozgalmakra! De a könyvtárosok számára meghatározó volt a közszolgálat. Szívesen gondoltam Palocsai Józsefné és Zombory Mária művészi munkáira, a bábkészítésre, a műsorok szerkesztésére. Felelősséggel használtam a "közélet harcosai" kifejezést, hiszen a munka megszállottjairól, a kutató, a kísérletező, tanuló, művelődő, dolgozó emberekről, eredményeikről írtam. Magunktól vártuk el a maximumot. A saját álmainkat csak magunkra terhelhettük, de a szépet és a jót kötelességünk volt megosztani másokkal. A könyvtár szellemi alkotóműhely, az olvasó teszi azzá, a könyvtárosok pedig vállalják a tanulást.  1975-ben (többek között én is) felvételt nyertem könyvtár - magyar szakra a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Nem kis meglepetést okoztam ezzel a teljesítményemmel, mert a tanulásra nem sok időm volt. Akkoriban szombaton, vasárnap is nyitva tartott a könyvtár. Ebben az időszakban nem tudtam lapozgatni mást, csak a feladatomhoz kapcsolódó irodalmat, de ugyanez vonatkozik a kollégáimra is. Előfordult, hogy a nagy forgalomban csak ketten dolgoztunk a gyermekkönyvtárban Zomboryval, ráadásul más területeken is nagy volt a forgalom. Különböző okok miatt négy kolléga is hiányzott, Több száz olvasót kiszolgáltunk, fogadtuk a csoportos látogatókat, többek között a szovjet csoportokat is. - A memoárom az 1974-75-ös év sugallata, amelyben szándékosan idéztem a múltat, az akkori művelődési szellemet, annak a másfél évnek intézményi, könyvtárosi szemléletét. Amint a város a "remények városa" volt, úgy lett 1974-ben a (Munkás és Ifjúsági Központ) a Munkásművelődési Központ és Könyvtár a "remények otthona", a tudás fellegvára. Az emberek tették a dolgukat, és fontos volt a jó légkör. Dunaújváros a harmadik évtizedébe lépett, kinőtte a gyermekcipőt. Sok becsületes, tehetséges és törekvő ember élt a városban. Oldalakon keresztül sorolhatnám azoknak a nevét, akiket ismertem, becsültem, az élen Sófalvi István tanácselnökkel. A személyes kapcsolatok megerősíthetik az emlékezetet. Van, akit sohasem lehet elfelejteni, pedig csak egyszer találkoztunk vele. Az emberek többsége valamilyen fokon jelen van bennünk, hiszen az emberért, magunkért vállalunk feladatokat. Előfordult, hogy nem úgy alakultak a szerepek, ahogy az elvek meghatározták. Nagy Jenő, a Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője többször is az elmélet és a gyakorlat szembeállására utalt, példaként: -"Rang-e munkásnak lenni?" Egyszerűen, végtelen türelemmel magyarázott,  magyarul, idegen szavak nélkül írt, tisztelte az olvasót.  - A könyvtár önművelésre szoktat, léte meghatározó az életemben, de a városéban és a régióban is. A kultúrában, a művelődésben betöltött központi szerepe jelen volt és remélem, a jövőben is meglesz!

(Ma József Attila Könyvtárnak nevezik  Dunaújvárosban.)