Csupa vágy vagy (líra), gondolatok

Csurdu: Csupa vágy vagy 

Kövek útján

kopik a lábad,

megállnál,

de már hiába,

öledben dúsan fészkeltek

vágyai a földiségnek.

 

Miért éppen szállóigék, közmondások, aforizmák, bölcsességek állnak közel az emberekhez mostanában? Nem vesz el sok időt, viszont újabb gondolatokat gerjeszt.

„Ha az igazat mondod, nem kell emlékezned semmire.” Mark Twain

„A siker titka tudni valamit, amit más nem tud.” Ki fogalmazta meg először, nem lehet tudni.

Februárban vettem egy turkesztáni átlátszó alkalmi blúzt és hozzávaló fekete topot. Az osztálytalálkozóra szerettem volna felvenni, és az is eltűnt. Kénytelen voltam egy fekete pólót venni a blúz alá, ami nem állt olyan jól, mint az ujjatlan top. – Lehet, hogy az Ufók szeretik a fekete topokat és abban flangálnak?

Miért jut eszembe többször a szamár, az okos és a bölcs? Izgatott, hogy miért butáskodik az ember, amikor okos is lehetne? Legtöbbször azért is, mert ilyenje van, elhagyja magát. Egyszer aztán meg is fogalmaztam: A szamár csak mond valamit, az okos tudja, hogy mit beszél, a bölcs még azt is tudja, ami el sem hangzik. Valószínű, hogy ezt már többen megfogalmazták, és egyszer nekem is sikerült.

Van, aki annyi regényt olvasott az életében, hogy már meg sem tudja mondani szám szerint. Az is lehet, hogy a feledés homályába vesztek, de az emlékeztetők, az ismertetők, az összefoglalók, az ajánlások jó szolgálatot tehetnek.

Vajon, milyen hírek szállnak róla. Azt hallottam, hogy fiatal korában váltogatta a fiúkat. Idősebb korában miért váltott volna a nőnemű szeretőkre, ha a hímneműek érdekelték. Ma már nem tagadják az emberek, de nem is dicsekednek azzal, hogy azonos neműek iránt érdeklődnek. – Hírek akkor is születnek, ha semmi alapja sincs.  Minden szíre-szóra felülünk?

Ha valakivel együtt jártál gimnáziumba, attól nyugodtan megkérdezheted: hogyan él, kik veszik körül, hogyan érzi magát? Nem kell találgatni, hiszen egy őszinte osztálytársról van szó. Nem mindig szólal meg, mert felesleges többször elmondani ugyanazt, amit már mások megfogalmaztak. – Nincs magánéleti titkolódzás egy jó csapatban.