Bencus, Gondolatok (9)

Felhívtam Bencus anyukáját, hogy hozza magával az én boldogságpirulámat, a kisfiát. Meg is érkeztek mindketten. Bencus gyönyörű, tágra nyílt szemével, szép formájú, duzzadt ajkával is fiús jelenség.

Örömmel vette tudomásul, hogy én is megvagyok, és lehet játszani velem. A mai napon főleg a tárgyakkal való ismerkedés volt napirenden. Mindet meg kellett szólaltatni, ütögetni, többszólamú játék, nem volt két egyforma tárgy. A hűtőszekrény mágnesdíszei és képei is sorra kerültek, és mind a földön kötött ki. Föntről lenézni izgalmasabb, mint lentről fölnézni. Hamar lejárt az együtt töltött idő, anya szerint, sürgős „technikai dolog” akadt az egészség-tisztaság miatt. A szétválás sosem esik jól senkinek sem, maradni szeretne, de anya ügyes és a mama is segít, Bencus feloldódik. Belenyugszik a távozásba és jöhet a pusziözön, a búcsúcsók.

Pillanatok alatt dönthetünk, és nem mindig tesszük jól, de visszamondhatjuk, lemondhatjuk, még akkor is, ha kellemetlen. (A muszáj nagy úr.)

Vajon észrevesszük, hogy egy-egy ember eltűnik, hiányzik a környezetünkből?

Nem szívesen látok házigalambot az ablakom előtt, a tanyákon a helyük. (Velence nem panelből épült, ott nem okoznak kárt.) Ismétlek: hová tűntek a szürke gerlék, a vadgalambok?

Előfordulhat, hogy az emberbe belebújik a kisördög, és akkor is ellenkezik, ha nincs rá különösebb ok.

A kéretlen tanácsot zokon veszik az emberek, hárítják, pedig előfordulhat, hogy megoldaná a problémájukat.

„Mondás: intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek.”

„Wechsler intelligencia fogalma: az egyén összegzett, globális képessége arra, hogy célszerűen cselekedjék, racionálisan gondolkodjon, és környezetében hatékonyan működjön.” 

Köszönet azoknak az embereknek, akik olyan egyszerűen, világosan, rendszerbe foglalva tudnak szakszöveget írni, hogy bárki megértheti, ha rászánja magát a tanulásra. (Ferge Zsuzsa…)

 

Hozzászólás

A pszichológiai idézetek  Keményné dr. Pálffy Katalin  Alapozó pszichológia című könyvéből valók.

-

csurdu - Balogh Márta