Bencus, gondolatok

A még fiatal férfi nem akarta megérteni, hogy mit kell tennie azért, hogy felül tudjon emelkedni más emberek rosszindulatán. (Használhatná a „Rosszból a jóba” módszert.) 

"Valakiben meg kell bíznia! – szólt rá a Jack-re a főnöke."

(Film: Jack Ryan: Árnyékügynök)

Bizalom 1.

És az ember fölkel, hogy ...

Nem feledést szeretne,

nem azért éli meg az életét,

hogy elfelejtse.

Minden kis morzsájára,

töredékére, parányára,

atommagnyi részecskéjére vigyáz,

mert az övé.

Tudja, hogy visszatér hozzá mindaz,

amiért érdemes várni, élni.

Örül, hogy álmokat ad másoknak,

amit meg is lehet valósítani.

Természetes forrás,

ad jót, de el is vesz, ha elapad,

de újraéled.

Óriási bizalom élteti.

 

(Talán Önbizalom?)

 

Peeta elveszíti az egyik fél lábát, mégis megmaradt az életkedve. (Az Éhezők Viadala)

 

Hetek óta nem találkoztam Bencussal. Kinéztem az erkélyről, láttam, ahogy közeledik, szinte száguldott a háromkerekű rollerrel. Anyával jöttek a mamihoz. Hallottam a hangjukat a lépcsőházból. Szokás szerint szinte berobbant a szobába, mégpedig újdonsült óvodásként. Körülnézett, körbefutotta a lakást, és látszott  rajta, hogy mindent rendben talált. Elfogyasztotta az ebédjét a konyhában, így tele a pocak, elégedetten kigondolta, hogy mit fog tenni ezek után. Hozzáfogott ahhoz, hogy megrendeléseket gyűjtsön, hogy eladja a termékeit, most éppen gyümölcsöt árult. Ment anyához, aki felsorolta, hogy mit akar venni, majd a mamája következett, utána pedig én. Nem felejtett ki semmit? Az avokádó jelentett gondot neki, de bevallom, hogy ezzel nem volt egyedül…Miután sikeresen megoldotta a kereskedő feladatát, építkezésbe kezdett a mamival, mégpedig vasúti pályát építettek, hiszen egy mozdonynak az való. – Délelőtt az erdőben jártak, a szokásosnál is hangosabb volt a gyermek, tele energiával. Anyával beszélgettünk az elmúlt hetekről. Bencus sosem volt egyedül, mindig ott volt velük egy-két unokatestvér, vagy a szomszéd kislány, aki már tizenegy éves. A gyermek tanulja a helyét a világban. Eddig sokszor kapott megerősítést a tevékenységéhez. Új korszak kezdődik az életében, az óvodás lét. Jó úton halad, tud közösségben és egyedül is játszani, tenni-venni… Anya egyre többet lesz távol. Nem lesz könnyű tudomásul venni, hogy meg kell osztani azt a szeretetet, amit eddig csak ő birtokolt. – Gazdag nyara volt, sokat kirándult. Mindenféle játszóteret, játszóházat kipróbáltak. Most pedig ott tartunk, hogy anya készülődik hazafelé, hiszen apa már otthon várta őket. Bencus még maradna, de az újabb felszólításra, úgy eltűnik, mint a kámfor. Anya sem tehet mást, szalad utána.

Nap mint nap megvannak az újabb felismerések. ami azt mutatja, hogy a látszólag egyszerű dolgok is okozhatnak olyan problémát, aminek a megoldása inkább mondható nehéznek, mint könnyűnek.