Bencus, gondolatok

Már a lépcsőházból hallatszott Bencus hangja, elevenében, elemében volt, szinte berobbant a szobába. Hangosan üdvözöltük egymást. Körbefutotta a lakást, ellenőrizte a megszokott rendjét. Odatelepedett mellém, már nem játszottuk el

a korábban megszokott csokis nagyjelenetünket, egyszerűen átadom neki a kicsi csokit. Megköszönte. Gyorsan legurult a kanapéról, ment anyához, hogy bontsa ki az édességet. Anya haraphatott a csokiból, most nem volt hiszti. – Az elmúlt időszakban többször volt anya nélkül, két hétig is, meg egy-egy napokra. Mintha még szorosabbra kötné anyával a köteléket, könnyebb vele megegyezni. Mostanában a két unokatestvérével volt együtt a Balatonon egy-egy napra, az alig idősebb Lizivel és a hatéves Vivivel. Kicsit megfogta a nap. Náluk is aludt, az élmény még tovább folytatódott, együtt játszhattak két napon keresztül. Hazatérve anyához és apához már csukódott is a szeme és átaludta az éjszakát, sőt hosszabbat, reggel nyolckor ébredt fel. Júliusban töltötte be a harmadik életévét, már készülődik az óvodába, ő nagyfiú. – Ma virgonckodott, a szomszéd cicája foglalta le az erkélyen, ki-be szaladgált, hogy megfuttassa a macskát. Csit-csat, csit-csat csattant, csapódott a mezítelen lába a padlóhoz, a kőhöz. Miután megelégedett a futkosással, a mamival bábozott, beszélgettek a bábok, jókat nevettek. Anya meg én pedig megbeszéltük a hét eseményeit. Hamar elrepült az idő, készülődtek hazafelé, apa már várta őket. Búcsúzkodtunk, puszilkodtunk. Pillanatok alatt elhagyták a szobát, már csak az egyre halkuló hangjuk hallatszott a lépcsőházban.

 

Nem vagyunk egyformák, ez közhely, mely szerint a tapasztalatok különbsége mindig fennáll, meg a gondolkodás különbsége is.

A film sűrített nyelv. Többet veszünk észre az emberről egy filmben,

mint a valóságban, ezért jók, annyi ismeretet bespájzolsz, amivel felvértezed magad emberismerettel, bár így is érheti az embert csalódás.

Mikor áll össze egy kép az emberről? Amikor foglalkozni kezd valaki ezzel. Annyi mindennel el volt foglalva, amint írta is, elbarátkozta az időt, amit nem sajnál. Nem méregette magát, fogadta, ami jött, abba élte bele magát, és mindig több volt a feladat. Lazítani is csak negyven év fölött tanult meg, bár akkor is új helyzetben, tanár lett, nem pedig könyvtáros.

A bizalomvesztés ellen nincs orvosság?

Eltervezünk valamit és hagyjuk, hogy a külső dolgok, vagy a belsők meghiúsítsák a programot. Minden azon múlik, hogy mi a fontosabb.