Az én pajtásom (líra), gondolatok

Csurdu: Az én pajtásom

A koszorúmat fontad

 és én elfogadtam tőled,

a zöld levél közt a kék virágot,

ami semmihez sem fogható -

a gyermeki menyasszony koszorúját

és szépsége halhatatlanná vált.

 Tőled kaptam a legszebbet.

 Tőled kaptam a legjobbat.

 A gyermekkor fényét...

 A gyermekkor játékát...

 A gyermeki szellemben a játék szerelmét,

 a szerelem játékát, a miénket váltottuk meg .

Kedves pajtásom, kedves barátom,

 hiába lett másé a folytatás. 

 

Nem magának dolgozom, hanem magával – mondta John Diggle Olivérnek. – Vajon, hogyan reagálnának egy ilyen megjegyzésre a való életben?

Évtizedekig, ha szükségem volt fényképezőgépre, az egyik  bátyámtól kölcsönkértem az övét. Végre, 2017 Karácsonyára meglephettem magam egy  kicsi  fényképezőgéppel. Nem sokáig élvezhettem, mert ellopták tőlem.

Miért beszélünk személyes dolgokról ismételten? Tanulhatunk mindabból, amit mások elmondanak nekünk.

Anya és lánya kapcsolatában egy helyzet: Anya, gyere, menjünk el együtt vacsorázni! – Fáradt vagyok.  – Anya, hiszen egész nap feküdtél! – Nem értheted, min megyek keresztül. – Én is ugyanúgy szenvedek a történtektől, mégis összeszedem magam. Most pedig azt érzem, mintha nem is te lennél az én anyám, hanem én lennék a te anyád – mondta a lány, és egyedül hagyta az anyját. – A két felnőtt nő együtt lehetne, és az anya nem tud azonosulni a lányával?