Aki megrázta az eget

Aki megrázta az eget

Nem volt senki más, csak te, aki tudtál értem tenni. Nem csak szavakat mondogattál, nemcsak ígérgettél, hanem a bajban is mellettem álltál. Forrás a sivatagban, meg a zöld hajtás is te voltál, meg a virág, az életet adó fény. Ki tudom mondani: nem vagy pótolható. Kincs vagy a legdrágábbakból. Megannyi álom, megannyi szó fűződik hozzád. - És most te vagy veszélyben. Mit tegyek, hogy felépülj, új utat találj a sötétben, remény nélkül, fény nélkül. Te, aki megráztad az eget, anyaként kiáltasz az égbe - mit tettél velem Istenem? Mit véthettem  ellened, hogy elvetted földi angyal gyermekem? Miért hagytad, hogy elmenjen? Vád van benne... Az anya, aki megrázta az eget, fölrázta a lelkem, hová lesz most, gyermeke nem eszmél, fényét az árnyék elnyeli.  Most és mindörökké... Kapaszkodót keres. A természettel barátkozik, a virágokkal. Elsírta a könnyeit.  Már nem remél az, aki eszmél. Panasz, harag, vád rejtekezik.  - Most mit ér a szó, mit ér?