Útvesztő (film trilógia)

ÚTVESZTŐ: Mintha egy lidérces álomba kerültünk volna, rémzörejek és sikoltozás hallatszik. Egy fiú van a suhanó liftketrecben, ami mellett még villanásnyi képeken szörnyeket is láthatunk, mégis tud haladni és eléri a célját. Minden

bizonnyal irányították, küldték. – Mit tesz az ember, ha még a nevére sem emlékszik és így kerül bele egy helyzetbe? Vagy alkalmazkodik, vagy meghal. – A küldeményt egy csapat fiú veszi körül, kiderül, hogy ellátmány is érkezett a liftketrecben, mint máskor is, nem az első eset. A fiúk gyakorolják az önellátást egy talpalatnyi földön, még egy kis erdő is van a közelben, meg egy hatalmas fal, az „útvesztő” zárja a teret. Ők már felépítették az élőhelyüket, ami mindig ad munkát, meg zöldséget termelnek és próbálnak kijönni egymással a maguk alkotta rendszerben, szervezetben. – Igen ám, de az új fiú kíváncsibb a többinél. Tudni akarja, mi van a falon túl, és még azt is, hogy az útvesztőnek van-e kijárata. Thomas akarata ellenére zavargást kelt. Különös dolgok történnek. Alby-t, a vezért is halálos veszély fenyegeti. Thomas megszegi a törvényt, bemegy az útvesztőbe, hogy kimentse őt és átéli a szörnnyel, a Siratóval való harcot. Thomas többször próbálkozik, hogy megoldja az útvesztő rejtélyét, és támogatásra is talál. – Egy lány is érkezik a ketrecben, a liftben, mégpedig Teresa, aki csak Thomas szavára hallgat. – A fiú már rájött, tudja, hogy a csapat nem börtönben van, hanem egy kísérlet alanyai, sőt Teresa meg ő, azok között voltak, akik a kísérletet végezték. Nemcsak a szörnnyel kell megvívnia, hanem a társaival is. Arról beszél, hogy tovább kell lépniük, nem maradhatnak ezen a helyen, ahol szörnyekkel kell együtt élni, akik most már nem maradnak az útvesztőben, hanem támadnak rájuk. – Végül az egységes csapat. két ember mellé sorakozik fel, de többen vannak Thomas-szal, aki nemcsak „harcosabb”, mint a többi, de erősebbek az érzelmei is. – Nagy veszteségek, fájdalmak, küzdelmek és harc árán, megoldódik a különös rejtély. A fiúnak igaza volt, a csapat tagjai egy kísérletnek az alanyai, akiket figyeltek a tudósok, ezt egy tv monitoron láthatják is. Ava Paige, a tudósok vezetője arról beszél, hogy a nap felégette, kiszárította a földet, minden elpusztult. Ráadásul az agyat egy olyan vírus támadta meg, ami szörnyeteget, erőszakot, agressziót vált ki az emberből. A kutatók ennek az agressziónak a nyomát kutatják és a lehetséges gyógyítását. A fiúkat kimentik erről a helyről és egy repülőgéppel viszik tovább, és ők most sem tudják, hogy mi lesz a sorsuk. A kutatók viszont már a második kísérletre készülnek. – Döbbenetesek a képek a Föld pusztulását mutatják, sugallják a világvége hangulatot, de a kísérletek lehetősége sem oldja fel a veszélyt, amelyben az ember él.

Útvesztő: színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 113 perc, 2014

Rendező: Wes Ball

szereplő(k):Thomas Dylan O'Brien Gally Will Poulter Newt Thomas Brodie-Sangster Teresa Kaya Scodelario

Ava Paige Patricia Clarkson Jeff Jacob Latimore Alby Aml Ameen

„Útvesztő
Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.” (NET)

2. Útvesztő (film): Pusztul a Föld bolygó. Gyengül az ember. Fertőzött a világ, mégpedig egy olyan vírussal, amelyre egyelőre nincs gyógymód. Kutatások folynak, hogy megállítsák a fertőző kórt. Kutatások, kísérletek, de milyenek!? Fiatalok, emberek esnek áldozatul a kísérletnek. – Thomas már bebizonyította, hogy képes tovább látni az orránál, megint ő az , aki utánajár, hogy mi is  történik abban a szép új világban, amiről a „vezetőjük” beszél. Miért vannak őrök és katonák? – Vannak társai, akik támogatják. Sikerül kimenekíteni egy csapatot a kísérleti bázisról. Ennek a menekülésnek is vannak állomásai, harc harcot követ, de a fertőzöttek, az utolsó túlélők, a Veszettek, „a buggyantak” agressziója még jobban megrázza a csapatot.  Mire elérnek a céljukhoz, elveszítenek társakat. Megvan a Menedékhely, ahol az emberek harcosokká lettek. Az egyik harcos lány, aki Thomas-ékat segítette, fertőzött lett, de még tudtak rajta segíteni. Mégis van gyógyszer a fertőzés ellen? – Árulás történt. A kísérleti bázis emberei rájuk találnak, megtámadják a Menedéket., de veszítenek. Kiderül, hogy ki az áruló, aki az ellenséggel tart, és magukkal ragadnak egy fiatalt is. Thomas nem hagyja annyiban, meg akarja menteni a fiút. Melléállnak, új tervet szőnek. Felkészülnek az akcióra. Ki akarják menekíteni a túszt, a fiút, a társukat és a többi foglyot. – Szép dolog a kutatás, de nem  gondolkodhatunk úgy, hogy a cél szentesíti az eszközt, nem áldozhatunk fel embereket. A rugalmas gondolkodással a jó eszközöket is megtaláljuk.

3. Nincs mentség az árulásra, Teresa mégis felvállalta. Úgy érezte, hogy fontosabb, hogy megtalálja, a fertőzés elleni gyógyszert, mint a harc a fiúkkal, ezért kell visszamennie a Kísérleti Bázisra. A barátja Thomas-nak, de küldetése van, ami szembeállítja vele, bízik abban, hogy megtalálja a fertőzés ellenszerét, ha a Bázison marad. – Thomas és társainak célja a túszok, a fogoly fiatalok kimenekítése. Új segítség jön, mégpedig Thomas egy korábbi ellenlábasa, aki támogatja a lázadókat, megérti őket, harcol az oldalukon. Teresa kénytelen támogatni őket, de úgy tűnik nincs ellenére, már tudja, megtalálta, megvan az ellenszer, a gyógyszer, rájött a titkára, gyógyítható a fertőzés. – Még bonyolultabb helyzet adódik, mint az eddigi, kemény harcok folynak. Kitör a Veszettek forradalma is. Lángokban a Bázis. – Kik maradnak élve és ki hal meg? Akármit is mondunk, minden emberi élet veszteség. – Van élhető világ? – Igen, a víz mellett, a hegy lábánál új Menedék születik.

Hozzászólás

Kiemelek a gondolatokból: -- Lírai rész: Jeff, egy duci, göndör hajú, jóképű fiúcska farag egy tenyérnyi emberfigurát, ami nagyon szép lett. Thomas-nak azt mondja, hogy a szüleinek faragta, ami meglepte a fiút. – Te ismerted a szüleidet? – kérdezte. – Nem, de ők biztosan gondolnak rám, tudják, hogy én élek valahol, és örülnek majd az ajándéknak. - Jeff elvesztése, halála nagyon megrendíti Thomas-t, de a fiúkat is.

 -- Vajon képesek vagyunk kiállni másokért is, vagy belesimulunk egy helyzetbe, ami nem is a miénk?  Thomas, a film főszereplője nem tudja elfogadni a helyzetét, keresi az önazonosságát, rájön a kilétére. Kiharcolja, hogy bemehessen az útvesztőbe, amitől mindenki fél. Erős érzelmű és ki is tudja mutatni. Az ő bátorsága, kíváncsisága, tettereje viszi a csapatot, és "segítséggel" kivezeti őket az útvesztőből.

-

csurdu - Balogh Márta

Hozzászólás

 -- "Miről szólt a kísérlet? A fiúk is akkor értik meg az eddigieket, amikor fölülről látják az egészet. Szerintem az egy döbbenetes képsor." (Tamás)

Az útvesztő egy olyan labirintus, amelynek a nyitjára csak akkor jönnek rá, amikor véletlenül  egy olyan eszközt találnak, ami segít kijutni...

Felhasználják a csapat tagjait, adódó alkalommal, mégpedig a szörny kap el  egyet-egyet, vagy beoltják, megszúrják őket és bekerülnek az "agyvizsgálóba".

A vírus ellenszerét is kutatják. A kutatás felelős vezetője sem volt bizalomgerjesztő, a csalás eszközét is felhasználja... - Az ember feláldozható? - Az agresszió szörnyetegét hogyan lehet legyőzni?

-

csurdu - Balogh Márta