Árnyalatok

Árnyalatok
 
Hány éves vagy? - Egyértelmű. Az idő meglátszik az embereken, ha gyerek azért, ha felnőtt azért. Az elmúlás és a jövendő képzete megerősít vagy meggyengít minket, de rajtunk múlik, hogy hogyan éljük meg. Vannak ösztönök, de milyenek? - Igények ezek is, fülön foghatók. A gyerek mellett ott áll a felnőtt, és a felnőtt mellett ki áll? Ha senki sem mondja neki, nem is olvas, akkor honnan tudná?  Szólj hozzá, szólj rá, hogy tudja! Tudatos vagy ösztönös? - Sokszor látszik a viselkedésen. - Az újdonság becsapós dolog: van olyan, ami a szemnek való, csak látszat, de a szellemé az igazi, amiért neki kell megküzdenie, és saját maga megteremti, létrehozza. Sokaknak vagy keveseknek adatik meg? - Az ember magába néz, az életműve önmagáért beszél. Felelőssége meghatározó tulajdonsága - mindegy, hogy kicsi vagy nagy. A rózsa is annak nyílik szebben, aki szereti. Az ember is annak nyílik jobban, aki megérti. A tudás is annak a fejében rak fészket, aki tudja, mit kell tenni. A tudós pedig úgy gondolkodik, hogy végigvihesse azt is, ami ezután születik meg. A legtöbben már megtapasztalhattuk az "aha!" élményeket, a rögtön kapcsolások felismeréseit. A nagy pillanatok vagy a kicsik hozzátartoznak az életünkhöz. - Elszórakozta az időt. Tudta, hogy valamit csinálnia kell. A párnája alá rakosgatta a könyveket. Apja látta, nevetve mondta - reggelre mind a fejedben lesz. Lehet benne igazság, mert hajnalban sokkal ismerősebbek voltak a szövegek, mint este. - Arról van szó, hogy minden benyomásnak ki akarja szolgáltatni magát. Amíg az egyes benyomások másokat cselekvésre késztetnek, vagy megfontolásra kényszerítenek, addig benne hangulatot keltenek, a kedélyállapota változik. Ha a tettre ráhangolódik, tettek sora következik, meg is lesz az eredménye. Rendre rend jön. Hitt ebben. Megtapasztalta, Tegye, tovább is, igyekezettel! Lehet színes egyénisége vagy színtelen, színváltozásai látszódnak.  Igen, így van ez, legalább ezt tudja.