lírai szösszenet, vers
Az ember tehetséges lény, Lény a lények lénye fölött.
Csurdu: Az ember Az ember szeretne mindent, Az ember kódis szegény. Az ember szemében mindez, Vakít, s fénylik az éj. |
|||
Budapest Szemem szívem elmém magam dobtam oda neked a két napért mit neked szántam elraboltad a nevem*
|
|||
Csurdu: Tavasz februárban Futottam a nappal, kipirult arcommal futottam, futottam a nappal, ó a nappal, február napjával, mely ragyogott a sárban
Tavaszos lett kedvem, dalol bennem minden,
|
|||
Csurdu: Árhullám Merev a hajnal, nem bontja szárnyát. Köd leple mohó - Rejti a zsákmányt.
Lubickol a szennyben, Jól érzi magát. Panaszártól csobban - |
|||
Csurdu: Ösztön Mily ösztön vág belé az űrbe mily ösztön űz emberek mily ösztön bőg a fülekbe mily ösztön mily zöld ösztön átélni másokat
|
|||
Csurdu: Gépházban (Egy különös munkahely) Neonsugár tépázza szemem Kapcsolótábla körít Remegő kezem őrjít Kattognak a berendezések
A homályos fény
|
|||
Csurdu:Tükörlabirintus Világos volt már Az égen fehér fátyol… Lobogóul tűzött hajnali pír – Hangos volt az út Csupa rengeteg Tetejébe tornyosuló mámor
|
|||
Csurdu: Érintések Névnapra ébredtél, Mély évre érleltél. Mi lesz az új évvel, Az ezernyi tervvel – A napsugárral – veled?
|
|||
Csurdu: (Sz)Árnyalatok Kétszersültre nem vágyom, Nincs is fogam, nem rágom. Arra van csak sóderom, Hogy az utat beszórom. Semmi más - csak alkalom. Megszólalás - izgalom. |
|||
Csurdu Balogh Márta: M ú l t i d ő
Elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár -
|
|||
