Archívum - 2013

december 22nd

Gondolatok

Csalódásokat okozhatnak a szeretteink, ami eltávolíthatna tőlük,  ha ésszel és szeretettel nem próbálnánk igazítani a helyzeten.

december 21st

Gondolatok

Beleveszett "egyfajta" tevékenységbe, és már nehéz tájékozódnia idegen területen.

Vannak  emberek, akik olyan hatást gyakorolnak a környezetükre bármely helyzetben, hogy körülöttük  minden jóra fordul.

december 20th

Gondolatok

A felismerések is elfelejtődhetnek, de a veszteségeknek nyoma marad.

Csak akkor döbben rá az ember valamire, ha már nincs visszaút?

Amire mi nem gondolunk, azt mások kimondják.

december 19th

Gondolatok

Van olyan ember, aki visszaél a másik kiszolgáltatott helyzetével, és úgy végzi a munkáját, hogy még kiszolgáltatottabbá teszi a beteget a hazugságaival.

Nem siette el a dolgot, csak másokat lepett meg az önállóságával.

december 18th

Babos Tamás: ATorony

A Torony

Ködös volt a reggel, de pont ez jelezte, hogy a hazafelé vezető út a
lélek birodalmába is vezet. A haza északnak volt, de merre is lehetne
máshol. Ha feltekintünk a csillagos égre, akkor az ég tetején

Gondolatok

Ha nem hinne magában, nem tudna helytállni nap mint nap.

A gondolatok nem azért vannak, hogy tökéletesek legyenek, inkább azért, hogy inspirálják az embert a gondolkodásra.

Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy összemossuk a férfi és a női szerepeket.

december 17th

Gondolatok

Kölcsönösen érzik egymást? Ha nem így van, felbomlik a kapcsolat.

Van olyan ember, akit sosem szerettek, az honnan tudná, hogy mi a szeretet?

Ha több árulkodó jelenség van, akkor nehéz rájönni, hogy melyiket kell figyelembe venni.

december 16th

Gondolatok

Eláraszthatnak az érzelmek, de a munkát be kell fejezni.

Állj ki, legyél vesztes vagy nyertes, mindjárt másként fogod látni a világot.

Ha már megvan az eredmény, akkor már jobban lehet elemezni, bármilyen verseny tényezőit.

X-Faktor

"Ki vagy te? Mutasd magad!" Többször elhangzott Danics Dórával kapcsolatban. Átváltozó művész, mindig más szerepbe bújt. Az X-Faktor győztes énekese lett.

december 15th

Gondolatok

Zúg a szél, zeng a ház, ki bírja ki legtovább?

A próbák arra jók, hogy teljessé tegyék az életet.

Vajon a virág mára már elveszítette szimbolikus jelentését, és csak a hagyomány őrzi?